Téli összegzés

Idén télen, ha itt a településeken nem is, de a hegyekben volt/van hó bőven. Annyira, hogy minduntalan le kellett fújni a magasabb régióba tervezett túrákat lavinaveszély miatt. És ím, most március végén járunk, és még mindig nem változott a helyzet.

A tavaszi melegebb időszakra várva, összeszedtem a téli fotóanyagot, és megmutatom őket egy rövid összegzésben, kiemelve az érdekesebbeket.

Grohotis hegység

Végre, tavalyi próbálkozásunk után, amelyet szó szerint elmosott az eső, idén végre sikerült a Grohotis hegy északi részét úgy bejárni, hogy láttunk is valamit belőle. A Bratocea hágóról indulva, eléggé hamar ki lehet érni az erdőhatár széléig. És szerintem én ezután már csak idáig fogok feljárni ezen a hegyen. Ha az én véleményemre kíváncsi valaki, akkor elárulom, hogy ez az erdőhatár zóna a legszebb ezen a hegyen, és gyakorlatilag mindent itt találsz amiért érdemes erre járni. Az elhagyatott tanya épülete, az elszórt fenyőfákkal tűzdelt tisztások amelyek lágyan ereszkednek az erdőhatár határozott vonalára, és minden amit a távolabbi hegycsúcsokból látni lehet, itt már megkapható. Fotogén, kellemes, változatos és könnyen elérhető helyszín.

Továbbhaladva a főcsúcs irányába már kopár, lekerekedett hegyhátak várnak, ahol végtelenségnek tűnő gyaloglással hagyod magad mögött a kilométereket. Akár a tenger hatalmas hullámain, ha az egyiken túljutottál, jön egy másik, ugyanolyan, és újra egy másik, és így tovább …

Őszintén azt sem tudtam mennyi idő kellett feljutni a csúcsra (Grohotis 1768m). Szerencse a csúcs közvetlen környéke érdekesebb, és a róla déli irányba leágazó gerincek meredeksége végre elűzte a fásultságot. Igaz még vissza is kellett menni …

Aztán az erdőhatár közelébe érve a lenyugvó nap, és az azt követő kékóra színes kavalkádja hozott lázba újra. Szorgosan fotóztam addig amíg teljesen ránk nem sötétedett.

A Grohotis csúcsról leágazó déli gerincek

A szomszédok - Bajhavas (Baiului) és Bucsecs

Előttünk a Csukás hegység (Gropsoarele-Zaganu gerinc), jobbra hátul a Szilon (Siriu) 

Csukás csúcs ... balra a Tesla

Bucsecs – Simon

A Bran-Simon fölötti dombvidéket a tél kivételével már minden évszakban bejártam. Így aztán Londonban élő fotós barátom hazatértekor logikus választásnak tűnt ezen helyszín téli megközelítése. Napnyugtára kiélesítve persze.  Kevesebb hó volt mint amire vártam és felhőtlen égbolt – nem ideális fotózni – de a színek némileg segítettek.

Háttérben a Bucsecs - Scara csúcsa

Elől a Balaban ház - jobbra hátul a Fekete hegy (Magura Codlea)

A fakunyhó mögött a törcsvári Magurák, balra meg a Királykő gerince

Másik terv a törcsvári kastély esti fényképezése. Láttam pár tetszetős képet róla, amelyek valahonnan egy magasabb dombról készülhettek. Ezt helyszínt kerestük meg, és készítettünk magunk is pár felvételt. Tetszett ahogyan rálátni a kastélyra, érdemes megjegyezni ezt a lehetőséget, és visszatérni szép fényekben újra.

Kis-Békás szoros

Aki járja a környéket az tudja, hogy a Kis-Békás szorosban az emberek télen jégfalat mászni járnak. Nos, lévén a magashegyekben újabb vastag hóréteg, ide vonultunk vissza, ki-ki a saját terveit dédelgetve. Elég nehezen találtunk rá a jégfalra, de aztán elég sok időt ott töltöttünk. Bár a szorossal párhuzamosan kijelöltek egy túraösvényt, igencsak ritkán enged bármilyen módon is belátni sziklafalak közé. Csak egy-két helyet láttam ahol egyáltalán be lehet ereszkedni, és a jégesések környéke ezek egyike. Nyáron bejárni csakis a víz mentén lehet, sőt szerintem kizárólag a vízben érdemes. Mondjuk egy száraz, forró augusztusi napon képzelem el …

Persze én szerettem volna feljutni a Mária kő kiugró szikláira, de amire elindultunk már alig maradt idő sötétedésig, meg persze kiderült hogy nagyobb kerülővel tudunk csak feljutni. Így aztán megpróbáltunk rövidíteni az erdőn át, aminek eredményeként a sűrű bozótosból  enyhén megtépázva értünk ki, lemondva a további próbálkozásról. A lassan ránktelepedő sötétben már csak a Háromkúti úton kullogva juthattunk vissza a főútra, távol a Békás-szorosban hagyott autótól.

Olvassátok el Zoli verzióját is ... 

Bodoki havasok

Nos, mint mindig amikor nincs akivel máshová elmenni, vagy a magashegyekben a vastag hóréteg miatt nem érdemes kockáztatni, egyszerűen kimegyek a Bodoki havasokra. Bár miután olvastam a Vráncsa hegység – Tisitei szoros-ban történt lavinabalesetről, kezdem azt hinni hogy sehol nincs az ember biztonságban …

Nos tehát, fogtam a fényképezőgépet, és barangoltam az erdőbe, vadak nyomait kutatva. Láttam mindenféle nyomot, de nem találkoztam élőlénnyel. Napnyugtára felmentem a pusztákra, ahol a szüntelen fújó szél deresre fagyasztotta a fákat. Addig fotóztam amíg bírtam dacolni a hideggel, majd a sötétedő erdőn át ereszkedtem vissza. Tudom hogy nem a legjobb ötlet egyedül csatangolni erdőn-hegyen, de őszintén néha egyenesen jólesik ha csak a saját gondolataimmal maradok. Ím a képek: