2014. április 22., kedd

Lábujjhegyen a hegyen - Bucsecs - Malin völgy


Nem is tudom miért ! Talán az utóbbi telek voltak kevésbé havasak, vagy egyszerűen csan én nem járok eleget.  Igen ... ez utóbbi  valószínűbb  :(

Tény hogy a tél-tavaszi szakadékvölgyek mászása mindig is az egyik legkedveltebb alpesi tevékenység volt számomra. Annak ellenére hogy elég sok objektív veszélye lehet, mégis ezen útakra vállalkozok szívesen, és élvezem a meredek firnhavas hegyoldalon kapaszkodó jégszerszámok használatát, és az alattam egyre mélyülő űrt.

Érdekes módon biztonságban is érzem magam mindvégig, pedig átgondolva a kevésbé vagy egyáltalán nem biztosítható voltát, a kicsúszás esélyét és annak következményeit, akár az egyik  legveszélyesebb műveletnek is tarthatnánk. És a lavinákat még nem is említettem, figyelni kell a hó minőségére, állagára, a rétegek egymáshoz való tapadására. Mert ha már benne vagy, egy esetleges hócsúszás elől kitérni nem sok eséllyel kecsegtet.
És mégis ... én szeretem ...

Éppen ezért gondolkodás nélkül vágtam bele ezúttal is. A Bucsecs hegység egyik keleti tömbjének - a Costilának - északkeleti oldalát vágja át a Malin szakadékvölgy. Ezt néztük ki ezúttal ... majd a Molnár (Moraru) völgyön ereszkednénk vissza a hegy lábához.

A Costila tömb 

A friss és sűrű medvenyomokon haladva figyelmesen tapostuk az erdő már kora reggel is olvadt, lucskos havát, és aggódva gondoltunk a völgy havának minőségére.  A Costila mezőn rövid tanácskozás után megkezdtük a hegyoldalon való kapaszkodást. meredek, még fenyőkkel tűzdelt oldalon kell feljutni egy kis sziklás nyeregbe, innan 15-20 métert ereszkedve a Malin völgy alsó szakaszára. 

És meglepetés ... kemény, firnes hó ... végre, örömmel kapcsoljuk magunkra a mászóvasakat, jégcsákányokat, majd indulunk el a völgy alsó, lankásabb szakaszain. Lassan magunk alá gyűrjük az alulról elérhetetlennek tűnő sziklatornyokat, kitágul a panoráma, mélyen alattunk marad minden és csak egy keskeny hócsík mutatja az egyetlen lehetséges útat.  A folyamatosan meredek hólejtő pillanatra sem hagyja ellazulni a lábizmakat, lábujjhegyen pontosabban mászóvashegyen mászni órákig fárasztó tud lenni, és csak nehezen találunk egy helyet ahol pillantra lazíthatunk. Egyre hosszabbnak tűnik a mászás, a régebbi emlékeimben rövidnek tetsző szakadékvölgy felső kijárata csak hosszú órák után látszik elérhetőnek. A tetőn vastagon ülő köd és az enyhén kiszélesedő völgy kijárata teljesen egybeolvad, és csak az utolsó 50 méteren látni hogy valóban fenn vagyunk.

A Malin szakadékvölgy alsó szakasza


A Molnár gerinc a tetőről
Részlet a Szarvasok völgyéből
A lapos hegytetőn lépésenként változott a terv is. Elsőre eldobtuk a Molnár völgyön való ereszkedés ötletét, egyszerűen nem volt kedvünk a hidegen vágó szélben egészen odáig kerülni. Majd lemondtuk az Omu csúcsot is, aztán végül "árkon-bokron" át beereszkedtünk a Szarvasok völgyébe, és csendesen lebandukoltunk a még itt is egész kemény havon.  A Costila tisztáson zártuk be a kört, majd a reggel használt erdei úton jutottunk vissza az autóig. Gyakorlatilag bokáig vízben, hiszen a hóréteg látványos olvadásnak indult, és kíméletlenül eláztatta a fáradt téli bakancsokat.