2009. január 23., péntek

Újévi mászás a Bucegi-ben

Őszintén bevallom először nem is akartam menni erre a túrára.
Fáradtnak éreztem magam, vártam a hétvégét hogy végre aludjak és lustázzak. De már csütörtökön szólt a telefon, jött az –sms, email ... hogy akkor megyünk valahová mászkálni? Aztán péntek este M. Laci sógorom kérései meggyőztek, és még abba is belementem hogy korábban induljunk.

Ezekután vasárnap, még hajnal előtt, begyűjtöttük a csapat két másik tagját is (Cs. Enikő és P.Robi), és elindultunk Busteni-be. Az első napsugarak már elérték a Caraiman tömbjének felső régióit, kellemes vöröses fényekkel élénkitve a korai hhideg szineket. Persze azonnal felébredt bennem a fotós ... bárki aki szereti a fotózást bizonyithatja hogy ilyen lehetőségek közt nem tud ellenállni a kisértésnek.



Elgémberedett ujakkal szereltük magunkra a standard téli cuccot, majd határozottan indultunk el a Fehér völgy alatti forráshoz. A vártnál jóval kevesebb hó esett itt is, az őszi avar még mindig kilátszott a párcentis friss hó alul.
Feljebb jutva már jobb volt a helyzet, de a nagy havak még mindig várattatnak magukra.


Első pihenésünk és az elmaradhatatlan fotók a forrásnál, majd az 1-2 napos nyomokat követve letérünk a jelzett ösvényről, és a Sasok fala alatt elhaladva a Costila menedékház irányába tartunk, jó ütemben.

A Sasok fala

A Costila völgy előtti haránt közepétől tér fel balra egy nehezen észrevehető ösvény, ahol a kitaposott nyomok elfogytak, és immár csak emlékezetből emelkedtünk mára tervezett útvonalunk felé. A Sasok fala bal oldalán húzódó vályún kell feljutni egy sziklás vállra, ami megtöri a hatalmas sziklafalat, majd egy keskeny párkányon fordul vissza a matematikai gerincre.

Keresztényhavas

Nagykőhavas


Magunkra rakjuk a maradék felszerelést, beülőket, mászóvasakat, előkerülnek a jégcsákányok .. és végre határozottan emelkedni kezdünk. Itt jövök rá hogy igencsak régen jártam én ezen az útvonalon, egy ideig az volt az érzésem hogy bizony nem jó irányba megyünk, de Laci megnyugtat. Egyedül bizony hosszú időbe került volna amire megtalálom a kiutat.
Hamarosan lemondunk a vályúban való tartózkodásról, mert ha lavinaveszély nincs is, de annyi havat besodort a szél, hogy haladni benne csak lassan lehetett. Igy a vályú baloldalán mászunk tovább ... a jégcsákányok erősen tartanak a fűves párkányokon, és rövid idő alatt el is érjük a vályú tetejét, amiből egy 8 – 10 méteres sziklás szöktető vezet ki. Bár lánccal biztositott, senki nem hasznalja ki a segitséget ... büszke székely módra, szabadon, minden biztositás nelkül másszuk át az akadályt. Engem viszont ér egy „kis” meglepetés, hiszen úgy 4-5 méterre a biztonságtól hirtelen eltörik a régi jégcsákányom, teljesen használhatatlan, kényelmetlen helyzetem miatt ott is hagytam, és maradék csákányomra támaszkodva mászok fel. Szomorú helyzet, hiszen igazából innen lett volna rá szükségem.

Robi és Enikő gyorsan másznak utánam, fotót is csak egyet tudok késziteni, haladni kell tovább. Kényelmetlen traverz következik, majd miután mindannyian átjutunk egy szélesebb párkányra, előszedjük a keményre fagyott szendvicseket, Robi forró teája és a csokikockák is előkerülnek.


A "Picatura" csúcs

Pálházi Robi

Fenntről: Laci, jómagam és Enikő (P. Robi fotója)

Innen behavazott törpefenyőken kell vergődni, mindaddig amig kiérünk a váll alatti újabb sziklás-fűves meredek falrészig, ahol már muszály elővenni a kötelet is. A vállra egy kitett párkányon át érünk fel ... és itt végre lazithatunk, fotózhatunk. Előttünk, alattunk, felettünk csak kietlen sziklafalak, Busteni városa kicsi falucskának látszik innen, a környező hegyek összezsugorodtak.


A Fehér völgy jobboldalát lezáró többszáz méteres fal közepén állunk, a látvány lenyűgöző, és egyben félelmetes. Egyetlen kiút ami visszavezet a gerincre egy 35 – 40 méteres, enyhén emelkedő, keskeny párkány, sokan ismerhetitek mint Tiltott vagy Légi párkány. Fixkábelekkel biztositott szakasz, pár éve ki voltak cserélve, kitettsége ellenére biztonságos mászást igér, persze hibalehetőség nincsen, egyetlen tévedés és a mélybe zuhan a mászó. Mindannyian rácsatoltunk önbiztositónkat, és bár egymás közt nem használtunk kötélbiztositást, gond nélkül átjutottunk a gerincre. Fokozott fogyelmet igényel amikor standszegeknél rögzitett kábelből kioldjuk a biztositast és becsatoljuk a szeg utáni kábelre.

A Légi Párkány ...

... és a kijárat.

De még nem ért véget a mászás, bár a nehezén már túlvagyunk, a gerinc meredek, sziklás lejtőin kellett felkapaszkodni a tetőre vezető „Gelepeanu kémény” alá, hiszen olyan erős szél fújt, hogy a gerincélen nem lehetett megállni.


A folytonos egyensúlyozgatás és az hogy sokszor csak a mászóvas elülső fogain lehett állni, kifárasztotta a vádlimat, és örömmel nyugtáztam hogy végre fennt állunk a Bucegi lapos tetején.
Nem időzhettünk sokáig. A heves szél arra késztette a csapatot hogy gyors ütemben erjük el a Fehér völgy felső bejáratát, viszont annyival könyitett is helyzetönkön hogy lefújta a friss havat, a csupasz, jeges platón gyorsabbá téve a haladást.

Igyekeztem fotózni is párat, de a különleges fényviszonyok gondosabb beállitasokat kértek, és szinte azonnal ráfagytak az ujjaim a gépvázra.



Már lemenőben volt a nap, a maradék világosságot kihasználva igyekeztünk gyorsan ereszkedni. A völgy is teljesen ki volt jegesedve, csak figyelmes és óvatos módon tudtunk ereszkedni, néha szembefordulva a hegyoldallal gyakorlatilag lemásztunk a meredekebb részeken. A gyorsaság kedvéért itt sem hasznaltunk kötélbiztositast, a csapattagok tapasztalataira számitva.


Szerencsésen értünk le a völgy aljára, a tisztástól már sötétben, fejlámpákkal ereszkedtünk a forrásig, majd vissza a város szélén hagyott autóhoz. Fáradtan kászálódunk be, elfogyasztjuk a maradék kaját, gyümölcsöket ... és ajj .. még haza kell vezetni.

2009. január 8., csütörtök

Túranapló - Olymposz 2004

Ez volt az egyetlen olyan túrám amikor nem saját szervezésben
indultunk el hegyet mászni. Ezúttal a háromszéki EKE (Erdélyi
Kárpát Egyesület) szervezésében került sor a görögországi
Olymposz hegy mászásra, majd egy kis kirándulásra az országban.
Sőt, mi több, hazafele méga bulgár Rila hegységre is feljutottunk ...
de ez egy másik sztori.
És mégis nem valószinű hogy egyáltalán elindulok erre a túrára
ha N. Kinga nincs a csapatba,hiszen rajta kivül senkit nem ismerek
... igy viszont már érdekelt voltam a dologban, hiszen az Olymposz
már régen érdekelt.
Nem is nyújtom a szöveget, egyenesen a túra leirására térek ....
a hegységtől úgy 30 km-re levő Paralia üdülőtelepről indultunk
szeptember 12-én. Az utolsó település Litochoro ahonnan őrült
szerpentinek vezetnek fel az Aghios Dhionisios kolostorhoz, majd
az 1100 méteren fekvő Prionia megállóig.
Idáig lehet járművekkel feljutni ... A kötelező fotózás után
mindannyian elindulunk felfele. A turistaösvény nagyon ki van
épitve,korlátok, lépcsőfokok vannak kialakitva, de nem gusztustalan
módon, hanem minden beleillik a környezetbe.
Cirbolyafenyők közt emelkedünk egészen a kb. 2050 méteren
megépitett "A" vagy Agapithos menedékházig. A parkolótol idáig
valamivel több mint két órát vett igénybe az út.
A menedékháznál ha csak pihenni vagyik a turista akkor nincsen
gond, de ha mondjuk enni - inni akar a ház előtti padokon akkor
már fizetnie kell (1,6 Eur) - igaz a későbbi évek Alpok, stb. túráimon
láttam hogy ez igy működik Európaszerte .. kevésbé a Kárpátokban
és a balkáni hegycsoportok többségében-.



A menedékházban talaltam egy igencsak igényesen elkészitett
térképet a hegységről, és ez volt az első alkalom hogy GPS
adatokkal ellátott térképett foghattam a kezemben. Persze
GPS-em a mai napig sincsen :-) ... hiszen még mindig a
hagyományos útat követem, és térképek alapján igazodom el a
hegyekben. Szeretem a papirtérképeket hasznalni, mondhatni
"romantikus " módon vonzódom ehhez a módszerhez.


Nos kajálás után folytatjuk útunkat felfele a hegyen, átjutva
a szomszédos gerincre, ami meredeken vezet fel gyér fenyők
között, majd teljesen kopár, sziklás ösvényen.
Ezen egészen a Scala (kb. 2900 m) csúcsig lehet feljutni.
Innen ágazik le az "út" jobbra a főcsúcs,a Mitikas (2918 m),
balra a Scolio (2904m) csúcs felé.

A Mitikas csúcs alatti Kazán völgy

A Mitikas csúcs (2918m)


A Mitikas sokkal nehezebbnek bizonyult a csapat számára mint
hitték, hiszen a turistaösvényt itt hirtelen egy meredek
ereszkedőharánt töri meg, majd két kitett gerincet átmászva lehet
a csúcstömb alá jutni.
A csúcstömb igazából egy kiugró sziklatű, amelyen valamikor
fixkábelek voltak szerelve, de ma már csupaszon maradt, igencsak
megnehezitve a mászást. A csapat nagyrésze lemarad a Scala
csúcson, nem vállalták be a kitett mászást,
igy a Mitikasra csak hárman megyünk át, Kinga, Zsolt, és én.

A Mitikas csúcstömbjének fala, ezen kell felmászni ...

Félórát töltünk fenn, Zeusz trónján ülve, bohóckodással, evéssel,
fotózással.


Kingáék pesszimizmusa ellenére viszonylag könnyen
leereszkedünk a csúcstömbről, majd végül végigharántolva a
teljes hosszat, visszajutunk a Scala csúcsra.
A társaság eléggé szétszóródott, egy része elindult lefele, mások
a szomszédos Scolio csúcsot célozták meg. Lévén teljesen könnyű
gerincút, én is átrohantam a Scolio-ra, hadd álljak fenn ezen a
csúcson is.

A Scolio csúcs alatti hatalmas fal

Újabb fotózás után mindenki elindult lefele, vissza ugyanazon az
útvonalon. Én egy figyelmetlen pillanatban félrelépek, enyhe
innyúlásom miatt igencsak lassan érek le a parkolóba, ahol újra
együtt a csapat, és én örülök hogy végetért a monoton és magányos
ereszkedés.

Lazitásként berakok pár fotót görögországi kirándulásom két másik
fontosabb céljáról ...

ATHÉN

Egy rémesen hosszú és fárasztó buszozás után érünk be a halamas
városba, az ipari zónán átjutni nem kis feladat, majd szűk utcáin
sokáig forgolódunk mig megtaláljuk a történelmi zónába vezető útat.
Amúgy nem igazán szimpatikus város, tele van ósdi, bazártipusú
üzletekkel, erre ráépitve a modern betonelemes tömbházak.
Viszont a történelmi városrész megéri az utat. Mint kiderül, az
Akropolisz dombjára fizetett 12 Eurós belépő jobbára minden
történelmi látnnivalóhoz bejutást biztosit a városba, ami igencsak
dicséretes dolog a zsebünkre nézve.
Igy gyors ütembe, egy napba belezsúfolva látogatjuk végig a főbb
nevezetességeket .. a Parthenon, Herodes Atticus Odeonja, az
Erektheion templom, mindezek az Akropolisz domb látványosságai,
majd a Zeusz templom, az ókori Stadion, a Parlament épülete,
de főként a diszőrség.

Az Erektheion templom

A Parthenon

És végül de nem utolsósorban a római Agora, a Hephaisztosz
tempom, az Akadémia ahol Szokrátész oktatta hiveit, az Apostolok
temploma ... az újjáépitett Attalosz templom, minden amit eddig
csak könyvekből ismertünk, itt hevert a lábaink előtt ...

A Hephaisztosz templom


Az renovált Attalosz templom


Visszaindulás előtt még időt szakitunk és felrohanunk a Múzsák
dombjára ahonnan csodás kilátás nyilik az egész városra.

A múzsák dombján ....


A METEÓRA kolostorok

Másik látványosság amiért megéri kis kitérőt tenni a tengerpartról,
a Meteóra kolostorok. A csodálatos sziklavilágba ékelt kolostorok
egyedi élményt nyújtanak bárkinek aki veszi a fáradságot hogy a
kegyetlen nyári hőségben elutazzon odáig.



A hatalmas konglomerátum oszlopok árnyékában már elviselhető
a hőség. A hely hangulata megér minden fáradságot, és bár a
könyvek szerinti megtérülési élmény nálam elmaradt, annál jobban
tetszettek a megközelithetetlen kolostorok, ahol most már nem
kosarakban huzzák fel a szerzeteseket, a turistáknak meg belátást
engednek mindennapos életükbe.


Mindent végigjárva a kolostorban, felkeresni a a sziklatornyok
minden zúgát, majd mindezt elnyomtatni egy hideg Mythos sörrel,
örök élménnyel szolgál bárkinek ... még a közel 40 fokos hőségben is
... és a görögök azt mondták hogy enyhe nyár volt ...