2018. március 26., hétfő

Téli összegzés


Idén télen, ha itt a településeken nem is, de a hegyekben volt/van hó bőven. Annyira, hogy minduntalan le kellett fújni a magasabb régióba tervezett túrákat lavinaveszély miatt. És ím, most március végén járunk, és még mindig nem változott a helyzet.
A tavaszi melegebb időszakra várva, összeszedtem a téli fotóanyagot, és megmutatom őket egy rövid összegzésben, kiemelve az érdekesebbeket.

Grohotis hegység

Végre, tavalyi próbálkozásunk után, amelyet szó szerint elmosott az eső, idén végre sikerült a Grohotis hegy északi részét úgy bejárni, hogy láttunk is valamit belőle. A Bratocea hágóról indulva, eléggé hamar ki lehet érni az erdőhatár széléig. És szerintem én ezután már csak idáig fogok feljárni ezen a hegyen. Ha az én véleményemre kíváncsi valaki, akkor elárulom, hogy ez az erdőhatár zóna a legszebb ezen a hegyen, és gyakorlatilag mindent itt találsz amiért érdemes erre járni. Az elhagyatott tanya épülete, az elszórt fenyőfákkal tűzdelt tisztások amelyek lágyan ereszkednek az erdőhatár határozott vonalára, és minden amit a távolabbi hegycsúcsokból látni lehet, itt már megkapható. Fotogén, kellemes, változatos és könnyen elérhető helyszín.



Továbbhaladva a főcsúcs irányába már kopár, lekerekedett hegyhátak várnak, ahol végtelenségnek tűnő gyaloglással hagyod magad mögött a kilométereket. Akár a tenger hatalmas hullámain, ha az egyiken túljutottál, jön egy másik, ugyanolyan, és újra egy másik, és így tovább …
Őszintén azt sem tudtam mennyi idő kellett feljutni a csúcsra (Grohotis 1768m). Szerencse a csúcs közvetlen környéke érdekesebb, és a róla déli irányba leágazó gerincek meredeksége végre elűzte a fásultságot. Igaz még vissza is kellett menni …

Aztán az erdőhatár közelébe érve a lenyugvó nap, és az azt követő kékóra színes kavalkádja hozott lázba újra. Szorgosan fotóztam addig amíg teljesen ránk nem sötétedett.

A Grohotis csúcsról leágazó déli gerincek

A szomszédok - Bajhavas (Baiului) és Bucsecs


Előttünk a Csukás hegység (Gropsoarele-Zaganu gerinc), jobbra hátul a Szilon (Siriu) 


Csukás csúcs ... balra a Tesla


Bucsecs – Simon

A Bran-Simon fölötti dombvidéket a tél kivételével már minden évszakban bejártam. Így aztán Londonban élő fotós barátom hazatértekor logikus választásnak tűnt ezen helyszín téli megközelítése. Napnyugtára kiélesítve persze.  Kevesebb hó volt mint amire vártam és felhőtlen égbolt – nem ideális fotózni – de a színek némileg segítettek.


Háttérben a Bucsecs - Scara csúcsa

Elől a Balaban ház - jobbra hátul a Fekete hegy (Magura Codlea)

A fakunyhó mögött a törcsvári Magurák, balra meg a Királykő gerince

Másik terv a törcsvári kastély esti fényképezése. Láttam pár tetszetős képet róla, amelyek valahonnan egy magasabb dombról készülhettek. Ezt helyszínt kerestük meg, és készítettünk magunk is pár felvételt. Tetszett ahogyan rálátni a kastélyra, érdemes megjegyezni ezt a lehetőséget, és visszatérni szép fényekben újra.



Kis-Békás szoros

Aki járja a környéket az tudja, hogy a Kis-Békás szorosban az emberek télen jégfalat mászni járnak. Nos, lévén a magashegyekben újabb vastag hóréteg, ide vonultunk vissza, ki-ki a saját terveit dédelgetve. Elég nehezen találtunk rá a jégfalra, de aztán elég sok időt ott töltöttünk. Bár a szorossal párhuzamosan kijelöltek egy túraösvényt, igencsak ritkán enged bármilyen módon is belátni sziklafalak közé. Csak egy-két helyet láttam ahol egyáltalán be lehet ereszkedni, és a jégesések környéke ezek egyike. Nyáron bejárni csakis a víz mentén lehet, sőt szerintem kizárólag a vízben érdemes. Mondjuk egy száraz, forró augusztusi napon képzelem el …





Persze én szerettem volna feljutni a Mária kő kiugró szikláira, de amire elindultunk már alig maradt idő sötétedésig, meg persze kiderült hogy nagyobb kerülővel tudunk csak feljutni. Így aztán megpróbáltunk rövidíteni az erdőn át, aminek eredményeként a sűrű bozótosból  enyhén megtépázva értünk ki, lemondva a további próbálkozásról. A lassan ránktelepedő sötétben már csak a Háromkúti úton kullogva juthattunk vissza a főútra, távol a Békás-szorosban hagyott autótól.

Olvassátok el Zoli verzióját is ... 
Bodoki havasok
Nos, mint mindig amikor nincs akivel máshová elmenni, vagy a magashegyekben a vastag hóréteg miatt nem érdemes kockáztatni, egyszerűen kimegyek a Bodoki havasokra. Bár miután olvastam a Vráncsa hegység – Tisitei szoros-ban történt lavinabalesetről, kezdem azt hinni hogy sehol nincs az ember biztonságban …
Nos tehát, fogtam a fényképezőgépet, és barangoltam az erdőbe, vadak nyomait kutatva. Láttam mindenféle nyomot, de nem találkoztam élőlénnyel. Napnyugtára felmentem a pusztákra, ahol a szüntelen fújó szél deresre fagyasztotta a fákat. Addig fotóztam amíg bírtam dacolni a hideggel, majd a sötétedő erdőn át ereszkedtem vissza. Tudom hogy nem a legjobb ötlet egyedül csatangolni erdőn-hegyen, de őszintén néha egyenesen jólesik ha csak a saját gondolataimmal maradok. Ím a képek:







2018. január 21., vasárnap

Nyakunkon a tél ...

Csak néha kapjuk fel fejünket elfoglaltságunkban. Hmm ... már karácsony van? Aztán már itt is az újesztendő. Szerencse nem szoktam fogadalmakat tenni, így egyszerűen csak nyugtázom a tényt: ismét eltelt egy év! Gyors statisztika, aztán folytatódhat minden ahol abbahagytuk, dolgozunk, és amint tehetjük elindulunk. Nem fogadkozom, egyszerűen csak csinálom … rutinosan. És nekem a szabadság egyenlő azzal hogy kint vagyok a természetben. Hegyeken vagy erdőben, néha már az sem fontos hogy egy célpont legyen, elég ha csak egyszerűen kint vagyok.

Erről jut eszembe Yuval Noah Harari – Sapiens – Az emberiség rövid története könyve, amiben írja hogy a tudósok szerint a gyűjtögető ember 70,000 évvel ezelőtt több szabadidővel rendelkezett mint mi manapság. Elég volt napi pár óra, hogy a napi betevőt begyűjtse, aztán nyugisan elvolt a nap hátralévő részében, szabadon, boldogan. Csak néha kellett elmenekülnie egy-egy tigris elől … de hát mit ér az élet andrenalin nélkül, nem igaz? Aztán valamit elrontottak, és azóta belekerültünk egy ördögi körbe, amiből most már kiszállni sem tudunk. Szerintem majd újra elrontunk valamit, és akkor akik maradnak, visszatérhetnek újra a gyűjtögető élethez … már ha marad még valami amit begyűjteni 😊

No, visszatérve a való világba … tavaly év végén sem fotóanyag, sem blogbejegyzés nem született. Idén viszont jó kezdés volt, és bár fotóanyag gyűlt, a blogbejegyzés így is nehezen akar születni ...

Bucsecs hegység – Sárkány gerinc

Ez még tavalyi buli volt. Voltak még más kiruccanások is, de azokat mind elmosta az eső. Ezúttal viszont kifogtunk egy csodaszép napot, és simán végigmentünk a gerincen. Az utóbbi években szinte minden télen nekivágtunk, és nagyrészt minden alkalommal visszafordultunk. De a hegymászás tudománya az is hogy megtanuljuk felismerni azt, hogy mikor kell ezt megtenni, mikor van az a pont ahonnan jobb megfordulni, felismerni azt ha a körülmények túl kockázatosak, vagy azt ha mi magunk nem vagyunk eléggé felkészültek. Ám most minden működött mint a karikacsapás … bírtuk is, élveztük is, gyorsak is voltunk, és simán belefért az időnkbe hogy zergékre leselkedjünk a kitett sziklagerincen.









Csíki havasok – Gyímesek

Az újév első napja, az újév első túrája. Gyímesfelsőlok a bázis, innen indulunk a Csíki havasok déli gerincére, kiszellőztetni a fejünket. Ha jól emlékszem Bothavas a kitűzött célpont neve, könnyű terep, hó csak foltokban, kicsik és nagyok kitartóan gyalogoltak … és élvezték a mozgást és a panorámát. Következőkor biciklivel térek vissza, és végigmegyek az egész gerincen. A nem túl magas pusztákról páratlan kilátás nyílik a szomszédos Naskalát csúcsra, háta mögött a Nagy-Hagymás büszke szikláira, a Csalhó ormaira, és a Gyímesek összetéveszthetetlen völgyeire.

Leghátul a Csalhó kimagasló sziklái ... 

Szembe a Naskalát - a Csíki havasok legmagasabbika, balra hátul a Nagy-hagymás tömbje







Királykő hegység

Két nappal a Csíki havasok túra után, valamivel komolyabb feladatra vállakoztunk. Királykő gerinc. Sűrű ködben gyalogoltunk fel a Curmatura házig, de onnan aztán nemcsak a látványos terep volt ajándékunk, de pár órára a felhőtenger fölé is kerültünk. Bár a gerinc vastag hótakarója küzdelmes nyomtaposásra kényszerített, energiánk nem lankadt a folyamatosan változó látványosságok miatt. Néha egy felhő áttörni akarván a hegyen, gyönyörű fényjátékkal árasztotta el a gerincen ámuldozó kisembereket. Fotóztam is amennyit csak gyorsan gémberedő újjaim engedtek.







Aztán a déli napsütés melegét legyőzte a hideg szél, és a ködbeborult gerincre igazi téli, zuzmarás idő ereszkedett. Csak rövid időre menekültünk be a Hegyes csúcs menedékhelyére, aztán a mély hóban keresve az ideális ereszkedés útvonalát, ereszkedtünk vissza a Zernyesti szoros sötét csendjébe.










Bucsecs hegység

Néhány félinformáció és a hójelentések alapján döntöttünk egy olyan szakadékvölgy bejárására, ahol már hosszú évek óta nem jártunk. A Valea seaca dintre Clai (Szénakazlak közti szárazvölgy) felső kijárata egy mellékgerincen végződik, és nincsen felső tölcsére, ahonnan az összegyűlt hó a fejünkre szakadhatott volna. Sőt mi több, alig volt benne hó az alsó szakaszokon. Ellenben a Raducu párkányon folytatható útvonal a vizes és olvadt hó miatt már izgalmasabb volt, és végül a Comorilor (Kincses) völgy kellemesen meredekségét már csak a felső kiszélesedő tölcsér hómennyiségének tudata zavarta. Aztán csak fenn voltunk … gyönyörű napsütés, könnyű séta a Piatra Arsa házig, aztán már csak a Jepii Mari (Nagy törpefenyves) völgyének kanyargós ösvénye maradt. Fejlámpáink fényeit a város egyre közeledő fényei üdvözölték … teljes volt a nap, eredményes és élménydús.

Traverz a Raducu párkányon






Viszlát a hegyen! Napsütéses ösvényeket …