Ilyen volt az ősz felénk ...

Azt hiszem az utóbbi években túlságosan is hozzászoktunk a hosszú, meleg őszi időjáráshoz. Lehet éppen ezért esett ilyen rosszul idén a rövid, esős és hideg lomhullatás időszaka. Valahogy mintha semmire nem lett volna idő ...

Ennek ellenére a kalendáriumi ősz a változatosság jegyében telt. Legalábbis ami a természetjárást illeti. Magashegység, havasi legelők, sziklaszoros, az erdők mélye, tópart, láp vagy bármi más ami nem jut eszembe hirtelen ... Erdély természeti adottságainak minden jellemző formája jelen volt túráinkban. Ráadásul úgy adódott hogy a helyszínek nagyja egészen új, számomra is ismeretlen arcát mutatta nekünk. Ha azt hittem hogy a Csukás hegység vagy Szent Anna tó nem okozhat nekem meglepetést ennyi év ismeretség után, hát csalódnom kellett. Kellemesen persze ...

Retyezát

Az őszi időszakban nemcsak a lombhullató erdők, de a Kárpátok magasabb hegységei is aranysárgába öltöznek. Persze itt, ellentétben a lombhullatók sárga lombkoronájával, a kiégett fű az ami hozza az őszi hangulatot. Szeptember elején azonban a Retyezát egy másik meglepetéssel is szolgált. Egy második rhododendron nyílással ... Elképzeled milyen a sárgára égett füves hegyoldalról rikítóan kiemelkedő havasszépe vöröse? Mondom én .. érdekes, szokatlan, szép ... stb. Olyan volt a túra, mintha a hegylábtól indulva átsétáltunk volna több évszakon is. A hűs patakok tavasziasan üde-zöld színt kölcsönöznek a lenti tájnak, majd a retyezáti fenyőerdők tipikus mohaszőnyegén átsétálva érkeztünk az alpesi zóna mostanra sárgára száradt legelőire. És számomra volt egy másik pozitív élmény is ... végre volt kilátás a Peleága csúcsáról! Az utóbbi években kizárólag sűrű felhőkbe burkolózva találtam, morcosan. Ám ezúttal újra láthattam ott magasodni mögötte a Papusa hatalmas tömbjét, a Rossz völgy elszórt tengerszemeit, és a csúcs alatt húzódó Peleága tó türkiz víztükrét. Szerencsések voltunk ...

Igazán jó képek ennek ellenére sem születtek, de hát ezúttal nem is ez volt a cél. Majd következőkor...

A Peleága csúcsról nyíló kilátás a Bucura katlan felé ...

 ... majd a Peleaga tóra

Bodoki havasok

Az erőteljes tavaszi kezdet után, a nyári időszakban nem volt lehetőségem terepbiciklizni. Ezt igyekeztem pótolni egy sokadik Bodok tető látogatással. Mondanom sem kell hogy többszöri pihenés után is halálfáradtan értem fel.

Jólesett csendben üldögélni a magaslaton (mígnem meg nem érkezett egy csapat terepmotorosJ). Ám végigbicajozni a főgerincen mindig egy élmény marad, ennyi alkalom után is megunhatatlan. Nem siettem, kiélveztem minden pillanatát, ráadásul az erdőben akartam maradni sötétedésig, hátha hallok még (esetleg látok is) szarvasbőgést, vagy szerencsém lesz más nagyvadakhoz.

Végül egy rókával és egy medvével való találkozás tette emlékezetessé e napot. Mondhatni, bár egyedül voltam, mégsem magányosan ...

Selfie ... bár tény hogy fáradtan ...

Szent Anna tó – Mohos láp

Bár az időjárás előrejelzések rossz időt ígértek, úgy gondolta a csapat hogy „bátraké a szerencse” – és elindultunk. És tényleg ... annak ellenére hogy a tónál még esett az eső, egyre jobb idő lett. Ráadásul olyan hangulatát láthattuk nemcsak a tónak, hanem a környékbeli erdőknek is  amivel ritkán, vagy soha nem találkozunk. Merthogy ilyen időben egyébként eszünkben nincs arra járni.

Ám ez is része a természetnek, tehát része a természetjárásnak is. És persze újszerű képek is készülhettek, amire már igazán vágytam. Merthogy – egy újabb mondással éljek – „a jó képek nem ragyogó napsütésben készülnek”.

Nemere hegység

A változékony idő jellemezte a nemere túrát is. Bár a néha előbújó nap nem tudta ellensúlyozni a Nagy Sándor csúcsán fújó szél csontig hatoló hidegét, a gyorsan tovaszálló felhők közt átvillanva jó hangulatot biztosított a tájnak.

A csúcsról meg amúgyis szép a kilátás. Nem is tudom miért nem töltöttem soha egy éjszakát sem ott fent. Majd legközelebb megteszem !

Vargyas szoros

Ajj, nem is emlékszem mikor jártam itt utoljára. Örömmel láttam viszont, ráadásul igencsak színes ünneplőbe öltözve várt. És egyetlen, jól értetted .. EGYETLEN emberrel sem találkoztunk. Mintha csak mi maradtunk volna e földön. Körbevéve gyakorlatilag mindennel amit a természet adhat, hegy, víz, barlang, erdő ... akár vissza is vonulhattunk volna a történelem előtti időkbe. Barlanglakó vadembereknek ... azt hiszem néha nem ártana ha eszünkbe jutna hogy honnan indultunk J.

A szoros alján lustán csörgedező patak útját sárga lombszőnyeg kísérte, és a tájra telepedett csendet csak a víz kellemes csobogása törte meg. Meg néha a mi rácsodálkozó „ááá” meg „óóó”-ink.

Felülről szemlélve még szélesebb színpaletta tárult elénk. Hosszasan elidőztünk volna ha a hideg szél mozgásra nem késztet ... vissza a barlangba J

Csukás hegység

Vállalva annak a veszélyét hogy ismétlem önmagam, újra ki kell hangsúlyoznom, hogy olyan pillanatában találtuk a Csukás hegységet is, amit én ezidáig nem láttam, és igyekezett is miharabb elrejteni, hiszen lefele jövet már csak a szokványos arcát mutatta. A kevés friss hó, és a szélnek kitett fenyőkre fagyott jég csodát művelt a tájjal. Gyakorlatilag minden lépéssel készíthettem volna egy újabb fotót is. Természetesen a Bratocea hosszan elnyúló lábán kapaszkodtunk fel a csúcsig. Őszintén nem is találom a megfelelő szavakat amivel leírhatnám a látványt ... remélem a fotókat nézve elképzelhető némileg. Óó .. ha lenne egy megfelelő helyen fekvő tengerszeme a hegységnek! Persze ahogy azt mondani szokták, „ a fotósokat lehetetlen kielégíteni”. Szerintem teljesen helyénvaló megállapítás. Ha már minden tökéletes, ott vannak a legcsodásabb színek amit a természet produkálni tud, és ott a táj, meg az előtérbe beépíthető akármi ... akkor biztosan azt szeretné hogy egy szarvasbika is feltűnjön a láthatáron ...

Bónusz .. őszi képek a Szent Anna tó és a Bodoki hegység őszi pillanataival ... fényes nappal készítve, olyankor amikor magára valamit is adó fotós elő sem veszi a gépet J