2015. december 24., csütörtök

Túrasorozat sűrítmény - 5. rész


Bár már karácsony van, remélem nem túl késő megosztani az ősz utolsó túráinak élményeit. Még a környék magaslatai sem fehérlenek, akár kései őszi napoknak is beillenek, és így esetleg nem zavaró ha karácsonyra készülődve őszi színeket láttok viszont e bejegyzésben. Talán kicsit hosszúra sikerült, de igyekszem majd jövőre időben közzétenni a fotóanyagok kísérte rövid leírásokat, és végre befejezni a sűrítményeket. Addig is jó szórakozást, és kellemes ünnepeket!


Nagykőhavas

Csak kevéssel előtte olvastam róla. Arról hogy a Hétlétra kanyon látogatóitól befolyt pénz egy részét majd a hegy túloldalán található Tamina kanyon kiépítésére fordítják.

És akkor majd ott is lesz sorbanállás, belépőjegy, lesznek parkolók, kalandpark, lesznek kapuk meg lakatok rajta, és ott is lesznek szabályok meg büntetések. És lesz sok-sok ember.
De nem lesz szabadság, annak szabadsága hogy oda  menj ahová kíváncsiságod, merészséged vagy éppen meggondolatlanságod vezérel. Nem lesz csend, és nem tudsz majd megállni hogy egy ideig az erdő neszeit hallgasd, a csörgedező patakot, a madarak csivitelését, vagy egyszerűen csak saját lélegzeted visszhangját.

Tehát elmentünk most, amíg még megszorítások nélkül tehetjük. És nem elégedtünk meg a Tamina kanyon lezúduló vízeséseivel, hanem kíváncsiságunktól és a régen látott tájak panorámájától késztetve egyre feljebb mentünk, csak a sziklasorig, majd csak az erdőszélig, onnan meg már egészen fel az Írott-kő szikláihoz. 

A Tamina kanyon létrái ...

... és felső kijárata


A völgyben Predeal, háttérben meg a Bucsecs hegység látható


A pásztorok levonultak, tavaszig magukra maradnak az esztenák



A Rozsnyói szoros sziklái mögött a Királykő húzódik

Holbav

A hajnal első fényénél indultunk fel. Nem kell sokat gyalogolni, és néhány meredekebb szakasz után már fenn is voltunk a kényelmes gerincélen. Körülöttünk csend, kutyaugatás sem hallatszik. A völgyfenékre telepedett ködből kiemelkedve tárul elénk a hely igazi varázslata. Holbav lenyűgöző dombvidékén álldogálva a fényképezőgépről is megfeledkeztem. Az első napsugarak csak az égbolt elszórt felhőfoszlányait világítja meg, és változtatja azokat az égőpirostól a mélynarancs színén át az aranyló sárgáig.





Aztán eléri a völgyfenékre szorult köd felszínét és hirtelen meggyúlni látszik az egész. Egy-egy dombtetőn álló ház környékén elenyészik a köd, először még abban sem voltam biztos hogy házat látok, de lassan kitisztult és már környezetének részletei is kivehetőek. Akár kis szigetek ... háborítatlan, csendes, misztikus. Háttérben a Feketehegy sötét tömbje zárja a kilátást, túloldalon a Keresztényhavas és a Bucsecs sziluettje látszik ellenfényben, elmosódnak a részletek, nem különíthetőek el a jól ismert völgyek és gerincek. Mintha halványkékkel festették volna be az egészet. 





Háttérben a Királykő



Csak a szokatlan szögből látható Királykő mészkőbérceire eső fény emeli ki annak részleteit.
Türelmesen végigvárjuk a napkelte teljes műsorát. Senki nem zavar. Itt nincsen sietség vagy határidő. Nincsenek autók, nincsenek emberek sem, és ha mégis találkozol valakivel azt kérdezi hogy honnan jöttél és nem azt hogy mit keresel az ő területén. 

Bucsecs

Késő őszig vártunk. És nem a fotózás miatt, dehogyis. Egyszerűen nem volt bátorságunk arra menni főszezonban. Tudtuk hogy mi várna ránk. Tömeg, szemét, és az a viselkedésminta amitől hanyatt-homlok menekültünk volna a környékről. A Transzbucsecs-ről, Padina tisztásról és környékéről beszélek.
Megvártuk tehát amíg annyira hidegek lettek hogy kizárólag a hegyek kedvelői maradtak, csakis a hegyek kedvéért. Én már régóta nem jártam ezen déli részén a hegységnek, és most a célpontok listája hosszú és változatos volt. Annyira, hogy nagy volt rá az esély hogy kimarad majd egy-két dolog belőle.
A Bolboci és Scropoasa tó közé ékelődött Zanoaga szoros hangulata érdekesebb volt mint ahogyan az az én emlékezetemben megmaradt. Talán az ősz miatt. Ellenben a Scropoasa tó környéke lehangoló, annyira hogy a tó mögötti Orzei szorosra már nem is szántunk időt. Olyan építőtelep hangulata van.  És sokkal fontosabb volt a Horoaba kanyon. Hiszen elsősorban ezért akartam idejönni. Meg hogy számomra még ismeretlen terep. Előtte benéztünk a Ialomita barlang előcsarnokába is, de az sem tudta elvenni lelkesedésemet. És tényleg szuper a kanyon. Látványos, érdekes, újabb ás újabb meglepetésekkel. Pedig olvastam róla előtte, és mégis meglepett vadsága, szépsége, változatossága. Hosszabb is lehetne, de rájöttem hogy velem lehet gond, mert nekem ezek a kanyonok soha nem elég hosszúak.

A Zanoaga szoros 

A Horoaba kanyon legnagyobb vízesése

Kissé unalmas kigyalogolni a kanyon felső végétől a törpefenyvesek fölötti alpesi legelőkre, de aztán a Bucsecs nyugati oldalának tipikus mészkővilágába érve, újra izgalmas a terep. Terv szerint a Strunga nyeregben várjuk be a naplementét egy fotózás erejéig, de ez is füstbe - vagyis inkébb ködbe - ment terv maradt. Úgy látszott hogy az egész hegy tiszta, csakis ott lepte meg a köd ahová mi igyekeztünk. Hát van így ...
Másnapra Bucsecs környéki túrákat terveztünk. A Peles kastély kertjében kezdtük a napot, majd a Poiana Tapului fölötti oldalról fotóztuk a hegyet - gyakorlatilag a Bajhavas (Baiului-RO) nyugatra (Prahova völgyébe) lenyúló lábairól.

Peles kastély ...



A délutánt viszont a hegy nyugati oldalán töltöttük, Simon-ból gyalogolva ki a hegység alatt elterülő dombvidék tanyavilágára. Ez is újdonság volt számomra. A Bucsecs nyugati letörésének közelsége, a késő délutáni napfényben sárgás-vöröses színekben pompázó erdők és az elszórt faházikók hagyományos világa minduntalan megállásra kényszerített. Elragadtató környék.  Vajon milyen lehet itt a hófehér tél a napfényben csillogó fehérségben? Vagy a tavaszi üdezöld fűves domboldalak, a virágzó gyümölcsfák háttérben a még havas Bucsecs látványával? Nos, remélem hamarosan megtudom ...




Bodoki havasok

Azon is gondolkodtam hogy egyáltalán vigyem-e a fényképezőgépet. Az ősz színei kifakultak, az erdő innen lentről már barnába hajlott arcát mutatta és a szokásos terepbicajos túráimon csak fölösleges súly a nehéz gép. Végül mégis beraktam. Hátha legalább az erdő lakóinak egyikével találkozom?
Meglepetésemre, a védett völgyek és hegyoldalak egy részén most volt teljében a bükkösök sárga lomkoronájának színkavalkádja. Sokszor megálltam fotózni, és csendben csodálni az erdő különös hangulatát. Meg hát helyenként amúgyis nyakam közé került a bicikli :). Igyekszem mindig új útvonalakat felfedezni, ezúttal is egy számomra ismeretlen gerincen jutottam fel a tetőre, és az ereszkedés útvonalának egy része is új volt. Fotós szempontból is. És ha már ott egyedül voltam, bár a fotók által megpróbálom megosztani veletek is aznapi élményeimet.







1 megjegyzés:

Megjegyzés küldése