2014. január 27., hétfő

Csukás hegység – Zaganu gerinc


Ezúttal utánaolvastam. A Zaganu gerincet hallottam már elmagyarosított Zákány gerincként emlegetni. Mindig is erőltetettnek tűnt a fordítás, és már többször is bebizonyosodott hogy nemcsak a románok igyekeznek a magyar neveket „románosítani”, hanem ez a jelenség bizony fordítva is igaz. Tény ami tény a mindentudó Google, és más, nem annyira kéznél lévő dokumentáció szerint a hegység ezen gerince a „Gypaetus barbatus” – avagy a Szakállas Saskeselyű után kapta nevét, amit a román nyelv „Zăgan”-ként ismer. Sajnos az állatvilág e példányát mifelénk már csak a régi korok emlékeiként tartják számon, hiszen már régen levadászták az utolsó egyedet is.  Nem újdonság . . igaz ?

Tehát e saskeselyűről elnevezett gerinc lett túránk célpontja, elsősorban azon hirtelen megvilágosodás következtében hogy mi ezeddig nem voltunk télen a Csukás hegység eme csodálatosan gazdag  formavilágával büszkélkedő részén. A konglomerátum (vagy kavicskő) tornyok a mesék trolljainak világát idézik, végighaladni a kanyargó ösvényeken amolyan „gyűrűkurás” érzés keríti hatalmába az embert.

Másik újdonság hogy déli irányból (Cheia település felől) fogjuk megközelíteni a gerincet. Eddig én minden alkalommal lefele jöttem rajta. Terepismeretem hiányosságainak meg is volt az eredménye, az első félóra határozottsága után lassan egyre erősödő kétely kerített hatalmába, majd egyre bizonyosabb lett – nem a helyes úton vagyunk – és csak halvány sejtelmeim vannak pontos hollétünket illetően. A szimatunkra bíztuk magunkat, és rövid erdei séta után rábukkantunk a helyes irányba vezető ösvényre.


Kiérve az erdőhatáron megbúvó pásztortanyához igazolta szimatunk helyességét, innen a jól ismert gerincvonalat követve juthattunk magasabbra. Az egyrre jobban kitárulkozó panoráma többszöri megállásra, fotószünetre ösztökélt, a csípősen hideg és erős széllökések ennek ellenkezőjét próbálták elérni. Ezúttal sem hazudtolta meg magát, hírhedt szélfútta gerincén kíméletlenül söpörtek végig a kárpátkanyart ostromló szelek. Képes minden haragjával ostromolni a dacoló konglomerátum tornyokat, és csak ritkán szelídűl barátságos fuvallattá.

A túloldal havas Bratocea gerince, jobbra a Csukás csúcs

A távolban a Tatárhavas hosszú gerince, majd a Siriu hóval borított csúcsa látszik


A Sziklás gerinc 

A Csukás csúcs 1954 méteres csúcsa

A Csukás hegységben észlelt  UFO jelenség :)

A Gropsoarele csúcs (1883m) menedék kalitkája ... 

A Sziklás gerinc és a távoli Siriu csúcs napfürdőben

A szél elleni állandó küzdelem, és a körülöttünk látható pompás körpanoráma fotózása jelentette a túra haladás/pihenés ritmusát. A gerinc legmagasabb pontján „átbillenve” (Gropsoarele csúcs) lassan menekülőre fogtuk a dolgot, és a Vörös hegyen átrohanva örömmel tapasztaltuk hogy az erdő közt végre szélcsend fogad. Egyetlen bánatom hogy nem vártuk be a magasabb részeken a várhatóan látványos naplementét, és ismét úgy kellett hazaindulni, hogy egy naplementére újra vissza kell térni. Még ezen a télen.  

2 megjegyzés:

Rbk írta...

Ez valami optikai csoda! Ügyes vagy!!

Bereczki Barna írta...

Oh .. köszi szépen .. örülök hogy tetszett, remélem kissé meghozta a kedved egy mihamarabbi Csukás túrára is :)

Megjegyzés küldése