2014. március 1., szombat

Évnyító túra - Csukás

Az évvégi lakoma súlyát sikerült enyhíteni január első napján a Brassó fölé magasodó Cenk tetőre tett kiruccanás alkalmával. Ám évkezdési jó szokásainkat betartva, másnapra beterveztünk egy egésznapos Csukás túrát is. Teljesen pontosan fotóstúrát ...
Bár alig több mint egy hete voltam a hegyen, megfogadtam hamarosan visszajövök egy naplementére. És ez nem egy átlagos újévi fogadalom ám - merthogy ilyen fogadalmakat én nem teszek - hanem szilárd elhatározás, minek eredményeképpen fotóscuccok, és fotósbarátokat összeszedve, ím újra itt vagyok ...

A koránkelés tehát ezúttal nem volt fontos. Már lassan delelőre állt a nap mire a hegy lábához értünk. A Bratocea hágón hagyott autótól sétáltunk fel a gerincre .. rutinosan, ismerve minden kanyart, minden fát, majd a meredekebb emelkedőn átjutva értük el a már kilátást biztosító, lankás szakaszokat. Bár a naptár január 2-őt mutatott, határozottan áprilisi körülmények uralkodtak a hegyen. Hó csak foltokban, vagy egyáltalán nem volt a napsütötte oldalakon, már-már nyíló rhododendron bokrokat vártam feltűnni a déli lejtőkön. 

A Csukás csúcs alatti lejtő ...

Természetesen nem hagytuk ki a csúcsot ezúttal sem, tiszteletünket téve a hegy legmagasabb pontján megbeszéltük a naplementére kinézett gerincszakaszt, illetve az ideális időpontot amikor ott találkoznunk kell, és mindenki elindult felfedezni a hegység egy-egy fotogén kiszögellését. 
Énnekem már régebb dédelgetett tervem bebarangolni a csúcs alatti déli sziklatömbök különleges világát, így végre letérve a kitaposott ösvényekről elindultam a meredek hegyoldalon. Tökéletes csend volt ... a horizontközeli napállás lapos, sárgás színei végigcsordogáltak a sziklákon,  az árnyékos részek havas foltjai mélykék színt öltöttek, és senki, egyetlen emberi lény sem volt a közelben. Nem csoda hát hogy lefele ereszkedve kiváncsi mókus figyelt a szokatlan látogatóra, majd egy vadnyul ugrott ki ijedten az elszórt borókabokrok egyike alól, távolabbi, biztonságosabb menedéket keresve. 

Ja ... és persze fotóztam ... kerülgetve a sziklatornyokat kerestem a váratlan, az ismeretlen, az érdekes "képet". 







"Gyűrűkurás" hangulat ...

Elröpült az idő, a nap lassan lebukni készült a Bucsecs sziklái mögött, gyorsan kellett mozognom, hogy megbeszélt időre a megbeszélt helyre érhessek. És itt elkezdődött az amiért igazából jöttünk .. 
Állvanyok fel, gépek beállítva, szűrők felszerelve ... sapka meg kesztyű mert azért estére lehűlt a levegő, és hajrá! . .megtalálni a jó beállítást, kifogni a legjobb fényeket, kihozni a helyzetből a maximumot ... 
A naplemente, majd az azutáni fények a fotósok úgynevezett arany és kékórái. Azt mondják hogy igazi tájfotós napközben elő sem veszi a gépet ... 
Nos ... eszerint én nem lennék egy igazi ... de tény hogy ilyenkor lehet a klasszikus értelemben vett "szép" fotókat elkészíteni.




Egészen sötétedésig - no meg átfázásig - maradtunk a gerincen, majd a fejlámpák fényénél indultunk el lefele. Csak egyszer álltunk meg, lefotózni a Hold és a csillagok koraesti fényeit. 

Jómagam ... M. Andris fotója (köszönet érte!)

2 megjegyzés:

Zsolt Szatmári írta...

Jó kis túra... szép képek, éledező természet.
Érdekesek a fekete-fehér fotók, olyanok, mintha infra képek lennének.
Különleges a kontrasztjuk.
Aztán a naplemente... talán a leghangulatosabb számomra.

Bereczki Barna írta...

Nagyon szépen köszönöm Zsolt ..
Várlak errefelé benneteket ..

Megjegyzés küldése