2012. február 21., kedd

Kiruccanás a Kopjafahegyre


Minden  tervszerint müködött. Még az időjárás is, márpedig ő nem szokta betartani a terveket.  A szombat  hódeszkázásra volt szánva, meg is volt .. és estére, büszkén viselve újonan szerzett  fekete foltjaimat, már toboroztam a Madarasi Hargita (alias Kopjafahegy – én neveztem el, ne szidjatok senki mást érte) túrára a társakat. Heten gyültünk össze – akár a gonoszak (csakis így lehet ha az ember egy olyan hegy tetejére készül amely minduntalan egy temetőre emlékeztet). 
Logikus eszmefuttatásom, miszerint a szentegyházai (gyengébbeknek Vlehica J) letérőtől fogunk feljutni a menedékházig egyöntetü helyeslésre talált, így vasárnap (korai 10,00 órakor) már száguldoztunk is a szikrázó napsütésben csillogó hegyormok felé.  Mondanom sem kell hogy a hargitai utászoknak nem volt annyira fontos feljutni mint nekünk, így hát amikor a völgy végében végetért a járható út hirtelen igencsak távolinak tetszett a csúcsra való feljutás.  Gyors és kétségbeesett tanácskozás után fordultunk vissza, nincs mit tenni, kerülni kell a Zetelaka – Ivó felőli útra. Itt sem megy ám könnyen a dolog ... a sorompóval lezárt út előtt egy idősebb hölgy nyugtástömböt lobogtatva jelenti ki : vagy 4x4 vagy láncok ... és tessenek fizetni is. Mit tehet a kétségbeesett turista? Felrakja a láncokat (ami igencsak hasznosnak bizonyult ) és természetesen fizet.
Aztán innen igazán terv szerint haladt a dolog. Na jó ... parkolóhelyet odafönn nem volt könnyű találni, a hatalmas hókupacok közt vagy ástál egy helyet vagy latba vetetted leleményességed. Mi a második megoldásra szavaztunk, megálltunk egy lehetetlennek látszó helyen és elégedetten indultunk neki a hegyoldalnak. No meg tempósan ..  Rövidesen már a csúcs alatti tisztásokat tapostuk.  Muszály is volt sietni … már a délutáni órákban jártunk.  Csak úgy menetközben lőttünk pár fotót – csipőből  - ahogy mondani szokás. 





Hamarosan egy furcsa erdőbe értünk .. a kopjafaerdőbe J. Tudniillik a Madarasi Hargita egy kopjafákkal teletűzdelt lapos hegytető, ahol minden tájegység (bár többnyire magyarországi) igyekszik hazafiasságát bizonygatni egy-egy újabb alkotással. Erről véleményemet már egy régebbi bejegyzésben közzétettem, nem is kivánok tovább elmélkedni a dolgon. Tény az hogy a kopjafák, emléktáblák ottléte fotogén, és ennél több nekem most nem is kellett.





Kissé eltávolodva már igencsak sarki képeket idéz a táj, az erős szelek minden fennmaradt növényt vastagon borítottak fagyott hóval ...


Innen már csak lefele vezet az út, elindulunk visszafele, hunyorogva a szembesötő nap miatt – szűk blendére állítva szemet és fotógépet egyaránt .. he..he .. ezt csak a fotósok értik majd meg J. Szivesen ültem volna le egy szélárnyékos helyre napozni, de az idő szorításának engedve hajszoljuk magunkat vissza az elhagyott autóig.
Küldetés teljesítve!





Még több fotó (bár nem sokkal több) látható a https://picasaweb.google.com/BereczkiBarni76 linken ...

7 megjegyzés:

Jozsef Horvath írta...

nagyon jó kirándulás lehetett, és remek képek is sikerültek :-)

Grimpix írta...

Pont a hétvégén akartam kimenni, csak dög lettem :) Van pár szép darab is... bár mi régiek jobban szerettük, mikor még csak egyetlen kereszt volt. Lassan leveri a Nyergestetőt kereszt-per-négyzetméter arányban.

Székely György írta...

Gyönyörű képek, de én is visszasírom az egy keresztes időket.

Transylvanian Tracker írta...

A fotókról csak annyit, hogy sikerült általuk átadni az ott átélt élményeket ... mind a télt- mind pedig a siralmas helyzetet a madarasi tetején.

NaturePhotoBuilder írta...

Köszönöm hogy benéztetek ..
Hát igen .. hajlamosak vagyunk túlzásokba esni, hétköznapi apróságokban is, akkor meg a nemzeti öntudat táplálta dolgokban annál is inkább ..

Kovács Miklós írta...

Remek fotók, élvezetes leírás. Rég nem láttam ennyi havat :) Nagyon szeretem a hóval borított fenyőket. Üdvözlettel Miklós

NaturePhotoBuilder írta...

Köszönöm Miklós. Örülök hogy benéztél !

Megjegyzés küldése