Nos hát ...
Annak ellenére hogy nem terveztem külföldi hegyitúrát, íme a véletlen újra összehozta nekem. Árpi meghivására kezdtem el foglalkozni a témával, és annyira jó ötletnek találtam egy lezser trekktúrát a szlovákiai MagasTátrába, hogy kidolgoztam a túravonalakat is...
Résztvevők: Pálházi Robi, Kiss Pista, Szabó Árpi és jómagam.
Julius 9
Első és legfontosabb dolgunk az hogy bevásároljunk az elkövetkező hétre. A délelőtti nyűzsgés a piacon talál, zöldséget meg miegymást cipelve. Természetesen nem hagyhatjuk a Mountex (trekk és mászócuccokat forgalmazó hálózat) üzletet sem ki, ahol a választék és a hangulat becsalja az embert, az árak meg kikergetik az üzletből. Robi egy bicajosüzletet is kipróbált, de onnan is szomorúan jött ki ...
Az út a határig eseménytelenül telik, egy kicsitt beszélgetünk, egy kicsitt szundítanak, én vezetek ... majd mindjárt a határon is vagyunk
Átjutva a határon első a pénzváltás ... aztán útadót fizetünk, majd reményekkel telve, hegyekre vágyva lódulunk útnak.
Szlovákia első ránézésre nagyon hasonlít Romániára, igen hasonlít az építkezési stílus, otthonos erdők, kanyargós hegyi útak, sziklák közé ékelődött szűk kanyonok ... ... ámde lassan felfedezhetők a külömbségek is ... tisztább környezet, az útak minősége, a rendezettség, és rengeteg sportoló ... nagyon sok ember biciklizik, szalad az útak mentén. Leírásokból olvasni hogy a Tátra is egy zsúfolt hegység, nagyon sokan túráznak, úgy néz ki az „outdoor” sportok igen népszerűek errefelé.
Banska Bystrica-tól félrevezetnek a táblák, és rátérünk egy kevéssbé forgalmas útra, ami átvezet egy hegyen, majd amikor teljesen elveszettnek hisszük magunkat kivezet a Poprádba tartó főútra. Mint visszafelé kiderült, kényelmesebb út is lett volna, de nem bántuk meg, szép helyeken utaztunk át, nemhiába a környék nemzeti parkjának neve a Szlovák Paradicsom.
Poprádra érve sem találjuk a helyes utat, csak miután keresztül-kasul autózunk a városba sikerül rátérni a Tátravárosi útra. Tátraváros (Vysoky Tatry) a Tátra hegység alatti turistafalvak közigazgatási központja, a legnagyobb település, bár maga is alig éri el a párezer főt. Innen már csak 6 kilóméter Tátralomnic, útunk végcélja.
Az EuroCamp sátortábort már sötétben találjuk meg, rövid tanácskozás után bejelentkezünk (akárcsak egy hotelba), majd felverjük a sátrat ami a következő napokban az otthonunkat jelenti majd. A „hotel” ára 660 szlovák korona egy éjszakára, ami tartalmazza a négy személy bérét, a sátorhelyet, és az autóparkolásának díját. A sátortáborban zuhanyozási lehetőség van, van tiszta WC, bolt, kocsma, sportolási lehetőségek (asztaltenisz, kosárlabda ... stb.), vagyis ha rossz idő lessz, akkor majd pingpongozni fogunk.
Julius 10
Reggel jó időre ébredünk ... gyorsan reggelizünk, és reményekkel telve indulunk útnak, végre láthatjuk a Tátrát testközelbe.
A Lomnici csúcs látványa a táborból
Gyalog indulunk neki a sátortábortól ... rossz taktika ... amire az erdő alá érünk, és kezdődik a jelzett turistaút arra elfáradunk a betontól, és közel 2 óra telik el, nagy időveszteség ha még hegyet is akarunk mászni. A turistaút kezdeténél, még a város területén átöltözünk, egyre melegebb van ...
Pár évvel ezelőtt hatalmas vihar tette tönkre a Tátra szélnek kitett erdős oldalait, a legvédtelenebb helyeken teljesen letarolva a fákat.
Kietlen égiháború nyomait követve haladunk át az első erdős meredélyen, bár a hatóságok nem ülnek ölbe tett kézzel, úgy az ösvények, mint az erdő takarítva van, és most is megy a munka. A felvonó alatti ösvényre voksolunk ami egyenesen viszen fel a Kőpataki tó és Kőpataki menház felé. Felfele többször megállunk az áfonyásban, kékre maszatolva magunkat faljuk a természetadta lehetősegeket. Az idő lassan szomorodik, nyugatról erős felhőzet nyomul a völgybe, hideg is lett nagyon, lassan előkerülnek a hátizsákokból a meleg cuccok.
Lomnici csúcs (P. Robi fotója)
Röviddel a tó előtt találok igazi fotótémát, venném is elő a gépet a zsákból, de meglepve tapasztalom hogy az nincsen nálam. Teljes pánik uralkodik el rajtam, lázasan gondolkodom hogy ugyan hol is maradhatott, mindenféle dolgok jutnak az eszembe. Gyorsan közlöm Róberttel is a helyzetet, majd miután beérjük Árpiékat nekük is mondom. Teljesen felborul a terv, én egyszerre vagyok mérges és kétségbeesett ... mindenki koncentrál, hogy ki hol látta utoljára a gépet. Két lehetőség van ... vagy otthagytam az autóban a táborba, vagy pedig a városba, ahol átöltöztünk a túra előtt. Mivel még egyszer sem fotóztam ma, egyre biztosabb vagyok abban hogy ez a két hely ahol keresnem kell. Innen már 1 perc a kabana, és a felvonóállomás .. hamar odaérünk ... majd megegyezünk hogy én a felvonóval lemegyek megkeresni a gépet, Róbert pedig a fiukkal itt marad egy darabig, és ha nem jönnék hamarosan, akkor folytatják a tervezett útat. Csak futólag pillantok fel a fejünk fölé tornyosuló Lomnici csúcsra (2632 m), amelynek a tetején van a felvonó állomás, egyetlen tartóoszlop nélkül repítve fel a turistákat. Aztán jegyet váltok , és beülök a lefele tartó kabinok egyikébe. Persze nem jó helyen szállok be, igy nem pecsételődött a jegyem, vagyis még mielőtt nekilódulna a kabin engem kitessékelnek, és újra kell csinaljam a beszállást ... aztán Kis Pista rohan utánam hogy a térképet nem adtam oda ... ez is megoldódik ... majd végre elindulok lefelé.
Útközbe igyekszem még látni is valamit a környékből, majd eszembe jut hogy a fotótáskába a gép mellett van az összes iratom, bankkártyám, és összes pénzem is. Ettől teljesen megbolondulok, állva várom hogy leérjek, kiugrok a kabinból (egyedüli lefelé tartó utas vagyok) és eszeveszetten rohanok a hotel előtti térre, mindenütt keresem a táskát... Bemegyek a hotel (Tatry Hotel) recepciojához, kérdezve a nőt hogy nem látott-e egy ilyen táskát, de nem érti hogy mit mondok, de eléggé kétsegbe lehettem esve mert sajnálkozva huzogatta a vállát, és mutatta hogy ő nem látott semmit ... így több helyre is bejártam, de senki nem tud semmit, nem is nagyon értik hogy mit akarok, inkább németül tudnak beszélni, én csak angolul tudok kérdezni. Miután a teljes reménytelenség urá lenne rajtam, elindulok a táborba, hosszú léptekkel, szinte rohanva érek be a kapun, ott az autó, nyítom ... de a fotótáska sehol. Most már végképp nem tudom mitévő legyek, a Kis Pista telefonjárol hívom a fiukat, hogy baj van, az aktáim sincsenek meg, és hogy folytassák a túrát, mert nem tudom holnap mi lessz.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, beülök az autóba, visszamegyek TátraLomnic-ba, és bemegyek a TANAP (Tátra Nemzeti Park irodája) .
Itt sem járok szerencsével, angolul sem beszél senki ... aztán előkerül egy nő aki nem beszéli az angolt, de legalább megérti hogy mit akarok, és végül hivatnak egy fiatalembert, aki végre jól beszél angolul (talán egyetlen a környéken), és megérti hogy mi is a probléma. Azt mondja hogy sajnos el kell menni a rendőrségre bejelenteni az ügyet, talán ők tudnak segíteni, esetleg a táska is megkerül. Jó – mondom én – de kerestem a rendőrséget, és itt ilyen épületet nem láttam. Persze kiderül hogy minden település Tátravároshoz tartozik, és most el kell menjek odáig. Szerencse hogy csak 6-7 kilométerről van szó, és hogy autóval vagyok ...
Megtalálom a rendőrséget .. bemegyek .. egyetlen ember van ott, és persze nem tud angolul, sőt egy mukkot sem ért abból amit magyarázni próbálok. Teljesen lemerülök, mutatom neki hogy visszajövök, ő szorgalmasan bólogat. Próbálok keresni valakit aki tolmácsolna nekem, de senkit nem találok. Nincsen más választásom mint visszamenni TátraLomnic-ra és megkérni az egyetlen angolul beszélő embert akit ismerek, hogy jöjjön velem a rendőrségre. Persze már nincsen ott a hivatalba - a mai napi szerencseadagom meg nem most jön – de most már ismernek, így szólnak neki telefonon hogy ismét keresem ... aztán várakozom, remélve hogy amire előkerül, még lessz a rendőrségen aki átvegye az ügyet. Teljesen reményveszetten üldögélek az ajtó előtti lépcsőn, kerülgetnek az emberek, majd visszavonulok az autóba...
Talán 2-3 óra telik el így, majd meglátom hogy érkezik az emberem, rohanok panaszkodni, majd némileg megnyugodva látom hogy nem lessz gond. Most már kisérettel érkezek vissza a rendőrségre .. végre megértik mi a helyzet ... mindenki csóválgatja a fejét, kikérdeznek mindenről. Sikerül beszélni a román nagykövetséggel, holnap újra kell hívjam őket a részleteket megbeszélni, és azt hogy mikor menjek Pozsonyba (Bratislava) az aktákért, amivel majd kiengednek az országból. Megnyugtatnak, hogy az esély hogy előkerüljenek a dolgaim szinte nulla ... itt is akárcsak otthon, ha valaki helyi lakos találta meg a táskát, biztosan nem látom többé viszont. Kézre kapom a papírokat amivel Pozsonyba kell menjek, majd megköszönve a rendőrség és a TANAP-osok segítségét visszamegyek a táborba szomorkodni, akár az időjárás, majd belealszom bánatomba. Vettem egy térképet is. Hogy majd könyebb legyen Pozsonyba találni. Így várom be a késő délután visszatérő fiukat.
Megjönnek a fiuk, kérdezősködnek, együtt szomorkodunk hogy most vége a Tátra túrának ... elővesznek egy üveg bort is, hogy bánatunkat leöblítsük. Majd szerényen előveszik a fotótáskámat, benne minden vagyonommal is irataimmal együtt, érintetlenül ............. szóhoz sem tudok jutni, csak állok egy helyben némán, kezembe a táskám, és gondolni sem tudok semmire ........... és a bor is ünnepelni van ........... .
Hogy mi is történt valójában ?? Kezdjem az elején ...
Miután a fiuk magukra maradtak, és annyira beborult hogy nem volt értelme felvonózni a csúcsra, elindultak lassan a tervezett útvonalon. Miután telefonáltam hogy az akták sincsenek meg, egy kicsitt lelohadt a fiuk túrakedve ... és menetelés közbe is azon gondolkodtak hogy hol is lehet a cucc. Végül ugyanarra a következésre jutva mint én, elhatározzák hogy visszaérve a városba ők is keresni fogják. Egyelőre elindulnak a Nagy Morgás csúcs (2037m) felé ... és bár egyre rosszabb az idő, sőt közbe az eső is elered, fel is masznak rá. Mindezt az előirások ellenére, mivelhogy a Tátrába nem szabag letérni a jelzett ösvényről. Visszatérve a törvényes útra, a NagyMorgás hágon át (2023m), a Zöld tó és Zöld tavi menház (1545m) felé tartanak.
Zöld tó és a Zöld tavi ház (P. Robi fotói)
Forgalmas hely, hatalmas falak veszik körül, és a vízesések robaja kíséri a turistákat. Onnan a Késmárki völgyön lefele, hosszú erdei túrával érnek vissza a városba. A rossz idő miatt lemondják a Fehér tavi csúcs mászását. Visszaérve bemennek a Tatry Hotelbe, és hát ott van a táska, benne minden érintetlenül. Egy kis ajándékot vesznek a nőnek, majd nekünk is a már említett üveg bort, és visszaballagnak a táborba. Persze egy szóval sem árulták volna el az igazságot, élvezték egy darabig a helyzetet, aztán megleptek ....
Semmi másra nem volt szükség mint egy kiadós ... pár korty bor, és mindent elfelejtve nyugodtan merültem álomba, a holnapi túrában reménykedve.
Julius 11
Az idő nem hazudtolja meg magát, aminek tegnap nekifogott azt ma folytatja, ködös, esőre álló ... amire reggelizünk már esik is.
Sok választásunk nem lévén, elhatározzuk hogy ma meglátogatjuk a Csorba tavat (Strbske Pleso - 1346m). Beugrok a rendőrségre boldogan lóbálva kezemben az útlevelet, és tudósítom őket hogy minden rendben van, megkerült a cucc. Csodálkozva hunyorognak, de végül széles mosollyal köszönnek el.
Amíg áthaladunk a hegység alatti településeken többször is megváltozik az idő, a tóhoz érve éppen nem esik az eső. Az ideális parkolót keresve majdnem elüt egy Tátra kamion, hajszál híján ússzuk meg a dolgot.
Csorba tó
Elindulunk körbesétálni a tavat, érdekes, ködös, titokzatos hangulat uralkodik a tájon. A kilátás jó időbe nagyon szép, most megelégszünk a szaladó atlétikás lányok látványával is. Aztán elered az eső, behúzódunk egy teaház fedele alá, és belealszunk a kopogó eső monoton zajába. Miután csendesedik az eső, és kinyújtóztuk elgémberedett tagjainkat, visszaülünk az autóba, és visszamegyünk a táborba. Még mindig alig mult dél.
Mint kiderül, a táborban motorostalálkozót rendeznek – gyanús is volt a színpad jelenléte egy kempingbe – egyre csak jönnek a motorosok, mindenütt hangosan szól a rock, és mi szedjük a sátrat (vagy sátorfánkat?) és visszavonulunk a tábor legtávolabbi sarkába, ahol még vannak magunkfajta sátorozó turisták, akik most inkább a csendet hallgatnák.
Ebédelünk, megisszunk a maradék bort amit 4-en sem voltunk képesek befejezni az este, majd a délutánt és az estét a motorok közt lődörögve, szlovák rockzenét hallgatva töltjük. Én tovább maradok a színpadnál, hiszen a zene nem rossz, bár a szövegből nem értek semmit. Motorostalálkozónak elég gyenge a buli, nincsen közönség, így lassan én is a zuhanyt és az alvást választom .
Julius 12
Bár mindenki panaszkodik hogy a motorosbuli miatt nem tudott elaludni, nekem ilyen problémám nem volt. Reggel frissen ébredek, készen a turára, hiszen felhő sincs az égen.
Róbert már letudta a reggeli szaladást is, tényleg nem alhatott túl jól.
Ma nem gyalogolunk fölöslegesen, autóval megyünk be Tátravárosba és a lehető legközelebb parkolunk a traszé aljánál. Így is lessz amit menni ..
A jelzés a templom mögül indul, nem kevés turázó indul ma a hegynek. Itt a turistajelzések standard vízszíntes sávok, csak a színük változik. A turistajelzés mellett műút vezet fel az első menházig, és mint újdonság, az úttest egy része le van választva rollerpályának. Felfele haladva az első menház a Bilik menház (Bilikova chata – 1255 m), majd rövid idő alatt érjük el a Rainer kunyhót. Itt térünk rá az un. Magisztrálé-ra, ami a hegység oldalán, az erdőzóna fölött végigvezető kiépített ösvény. Ezen érjük el a Zamkovszky menházat (1475m), egy az erdőbe rejtett igen kellemes hangulatu házat. Útközben látjuk az Óriás vízesést ... Innen ismét eltérünk a Magisztrálé-ról , és zöld jelzésen haladunk egyre följebb a Kis Tarpataki völgyön, a Téry házhoz.
Bár a völgy elég széles, mégis hirtelen felugró hatalmas falak övezik. Érdekes megemlíteni hogy a Tátrai rendet betartva, minden fontosabb útelágazásnál üldögél valaki, egy német juhásszal felszerelve, és szorgalmasan jegyzetel. Feltételezéseink szerint megjegyeznek minden turistát, így tudják hány személy jár a hegység azon területén.
Lassan elmaradnak a törpefenyők is, sziklarengetegben folytatjuk utunkat 2015 méterre, ahol a sűrűsödő párából előbukkan a Téry ház (Térycho chata). Pihenőt adunk magunknak, várjuk hogy a nap felszedje a beszorult párát, és végre fotózni tudjunk. A Téry menház az Öttavi katlanban van, tele tengerszemekkel, és fotózni vágyó turistákkal. És íme tiszta a völgy, szószerint agyonfotózzuk a környéket.
Téry ház
Látjátok ott lennt azt a kis alakot ?? Nos mindjárt nagyobbak a méretek igaz ??
Sorra tisztul ki keleten a Lomnici csúcs impozáns nyugati fala, a Fecske torony (2623 méter)... a Zöld tavi csúcs (2352 m) , majd a tőlünk északra lévő Markazit torony (2602m) és a Jég völgyi csúcs (2627m) ami a Tátra harmadik legmagasabb csúcsa, a Gerlachfalvi és a Lomnici után. Innen mi nyugati irányba haladunk tovább, a Vöröstorony hágó felé, ahol végre egy kis mászásba is lesz részünk. A Téry ház mögött megjelenik a Középorom csúcsa is, teljesen felfedve hatalmas keleti falát.
És itt van a hágó, meredek, könnyen mászható falrész, tulságosan is kibíztosítva láncokkal. Kényelmes mászással jutunk át a túloldalra(2352 méteren).
Innen hatalmas ereszkedés vár ránk a Vöröstorony majd a Hegyestorony alatt, a Metélőhagymás tó mellett, egyre lejebb, a Hosszútavi menház felé (1961 m). Mindkét torony falain több kötélpáros kapaszkodik, csak néha pillantjuk meg őket, többnyire csak a hangokat hallani. A fel-felszakadozó ködben az is csak nehezen látszik hogy piros vagy narancsszínű felszerelésben vannak ... vitatéma az elkövetkező napokra ... komoly, igazJ ??
Pettyes tárnics (Gentiana punctata)
Lefele Árpinál már jelentkeznek a térdfájás tünetei, ami a nap hátralévő részében már csak rosszabb lessz. A Hosszútavi menház fölötti kőtörmelék több mormotacsaládnak ad otthont, most is megpillantunk egy kifejlett példányt, amit bő negyedórás „vadászattal” le is fotózunk.
Mormota
Hosszú tó (a Kistarpataki völgyben)
A menedékháztól lefele a Hosszú-tó mellett haladunk el, lassan ereszkedünk mert Árpi térdei most már teljesen begyulladtak, rá sem merek gondolni hogy még milyen hosszú út vár rá amíg leérünk. Most egyáltalán nincs rálátás a környező csúcsokra, kialakult egy állandó felhőplafon, ráadásul amikor leülnénk enni, az eső is elered. Menetközbe próbálunk valamit magunkba erőltetni, gyors tempóba fogyasztjuk el a kötelező szendvicset, csokit, gyümölcskonzervet. Aztán újra hajrá .. Robi és Pista minden kiálló sziklát összemászkálnak, én maradok Árpival, lassan bandukolunk lefelé. Csak egyszer élénkül fel a társaság, amikor szembejön velünk egy kétméteres fickó, háromméteres favázas csomaggal a hátán , lazán bandukolva. Ezt muszály fotózni ... gondolom íly módon szállítják a termékeket a menedékházhoz, bár nem értem miért nem használnak öszvéreket. Mindenesetre én azzal a csomaggal nem jutnék tovább a harmadik kanyarnál ...
Lassú ereszkedésünk a Nagy Tarpataki völgyön lefele pontosan a már útunk elejéről ismert Rainer kunyhóhoz vezet, itt elhatározzuk hogy fáradság vagy sem, de a híres Nagy Tarpataki vízesést nem hagyhatjuk ki, és amúgy is csak 10 – 15 percnyi kerülőt jelent. Megtalálni nem probléma, rengeteg ember igyekszik ugyanabba az irányba ... de nem bánjuk meg, igazi látványosság, nem is annyira méreteiben mint inkább helyezésében, a környék szépsége és az őrjöngően habzó, töredezett, lépcsős zuhatagok miatt.
Nagytarpataki vízesés
Aztán főként Árpi legnagyobb örömére megérkezünk az autóhoz, bekászálódunk, visszamegyünk TátraLominc-ba, kenyeret veszünk, és a mai programot befejezettnek és sikeresnek könyvelve már csak vacsorázni és lefeküdni van erőnk.
Julius 13
Éjszaka eső ... reggel eső ... nappal eső ... így kezdjük a napot.
Minden reményünk ellenére sem javult az időjárás, hiába gondolkodtunk, a Tátra túráknak vége. Holnap amúgy is vissza kellett volna menni Budapestre, és csak azért ellődörögni a napot hogy még több pénzünkbe kerüljön ... nem érdemes. A folytonosan zuhogó eső semmilyen programot nem engedett, sőt szerencsére ennyit is látni engedett e hegyből.
Az eredeti 5 túra helyett 1 lett teljesen megvalósítva, na és az a résztúra amit a fiuk csináltak a Zöld-tó környékére. Vagyis 5-ből sikerült 1,5-öt. Nem valami jó eredmény. De mint már említettem, rosszabb is lehetett volna, és legalább megismertük a hegy egy részét.
Így hát csomagolunk, kijelentkezünk a táborból, és az új szlovák térkép alapján visszaindulunk Magyarországra. Most már igénybe vesszük az autópályát, és egy órával kevesebbet csinálunk Banska Bystrica-ig mint menet. Ha az időjárás megengedi akkor a Szlovák Paradicsom nemzeti parkon át szerettünk volna menni, de eme terv sem valósult meg. De legalább átutaztunk Donovali nevezetű turistaparadicsomon, ahová elsősorban a téli sportok kedvelői járnak .. Árpiék is voltak itt a télen sízni. Olyan hazai Predeal hangulatu hely .
Pontosan 5 óra alatt érünk Budapestre TátraLomnicról.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése