2014. október 31., péntek

Túraajánlat - bánáti hegyek - második rész

Mostantól az alaptábort áthelyeztük Herkulesfürdőre. A Cserna völgyének neves fürdővárosa ideális bázisa a környékre tervezett túrák kiindulópontjának. És itt elsősorban a Cserna és a Mehádiai hegyekre gondolok amelyek a völgy és a folyó kétoldalán húzódnak.

Elsőre a Tasnei szorost céloztuk meg. Mint minden túra a Cserna völgyéből, meredek emelkedővel kezdődik. Az első óra már rendesen megizzasztja a túrázót, majd rendszerint lankásabbra, sétálósabbra változik. Nem volt ez másként a Tasnei szoros esetében sem. A szurdok bejárata közel egyórás erdei szakasz után következik, valahol a hegység nyugati oldalának középmagasságában. És micsoda szurdok! A bánáti feketefenyők lehetetlen helyeken kapaszkodnak, fölöttük csak keskeny sávban látható az égbolt és csak a szurdok felső kijárata közelében láthatunk ki a túloldalon húzódó Cserna hegység legszebb csúcsára, az Arjana-ra. Nem több mint 1 óra alatt át lehet menni a szoroson, de újszerűsége, hangulata, és a folyamatosan lenyűgöző táj miatt még ennél is rövidebbnek tűnik.

A Tasnei szurdok feketefenyői, háttérben a Cserna hegység Arjana nevet viselő csúcsa

A felső kijárat közelében találjuk azon jó üzleti érzékkel rendelkező pásztorok üzeneteit amelyről már előzőleg is olvastam, azt a  fákra tűzdelt, nyomtatott levelet, miszerint rövid járásra a közeli kőmalomtól szívesen fogadnak vendégeket, és igazi pásztortanyai ételekkel kínálnak. Úgy is volt. Amint kifotóztuk magunkat a malom melleti vízesésnél, indultunk is tovább a társaság kiváncsíságát kielégíteni az errefelé hagyományos tejtermékek iránt.  Középkoru asszony fogadott, és kecskéi, köztük egy igen harcias kedvében lévő kos is. Hamarosan terített asztal állt a tanya mögötti árnyékban, ahol a kőmalomban darált kukoricalisztből főzött puliszka mellett 2-3 féle sajt, orda meg kecsketej állt, akkora mennyiségben hogy egy kiéhezett csapatnak is sok lett volna. Nem vagyok én a gasztronómia elkötelezettje, így számomra nem volt akkora élmény, viszont tényleg érdemes kipróbálni ha már arra jár az ember. Még akkor is ha ezért fejenként nem is kevés pénzt húzott le rólunk a házigazda :).



Második célpontunk a Corcoaia szoros volt. Nagyon vártam erre, kevés fotót láttam róla, ám azok gyönyörűek voltak.  Még a kb 20 kilométeres poros, köves út sem vette el a kedvemet. Odaérve viszont igencsak lelohadt a lelkesedésem. Mindössze 150 méteres szakasz járható be. Szinte fájt hogy a vaskorlát visszafordulásra parancsolt alighogy elindultunk. Erőltetve a dolgot átmásztam rajta, és egy kitett sziklapárkányon próbáltam beljebb jutni, de rá kellett jönnöm hogy a kanyon valóban eddig tart. Pár fotó és csalódottan ültünk autóba, elkeseredetten gondolva az előttünk álló, visszavezető útra.

A Corcoaia szoros látogatható hossza ...



A késő délutáni órákra még beterveztünk egy harmadik helyszínt is. Vanturatoarea vízesés. Az áthajló sziklafalról lezóduló vízfal mögött állva jutottak eszembe olyan képek amelyek alapján már régen elhatároztam hogy ide ellátogatok. És most végre itt vagyok, a kegyetlen meredek hegyoldal leküzdése után még mindig izzadtan álldogálok és nem tudom hogyan is készítsek egy jobb képet. Hogyan lehet lefotózni egy olyan vízesést amelynek a felső harmada látható, közepét elfújja a szél, és csak a sziklákra érve látszik újra. Őszintén, nekem a sikerélmény elmaradt. Még egy sziklapárkányra is kimásztam ami valahol a vízesés közepéhez vezetett, de hasztalan. A táj viszont csodálatos, sokáig lehetett volna csendben elmerengve csodálni, és csak a közeledő sötétedés miatt indultunk el mégis lefele.



Második Csernavölgyi napunk délelőttje városlátogatással telt. Herkulesfürdő a kontrasztok városa. Minduntalan a régi és modern városképek váltogatják egymást. Mintha valaki úgy vetítené a filmet hogy összevágja a  régi és új anyagot. A monarchia idejéből fennmaradt épületek javítása csak most vagy még egyáltalán nem kezdődött el. Egy ilyen környezetben épített, és ilyen adottságokkal rendelkező település turistaparadicsom kellene legyen. Sajnos a környekbeli turistákon kivül más igen ritkán téved erre. Remélem a változások jótékony szele erre is fúj majd, megérdemelné a város és környezete egyaránt.

Herkulesfürdő - új központ

A monarchia fürdői .. vagy ami még megmaradt belőle

Kora délután indultunk utolsó bakancsos túránkra. A Mehádiai hegyek híresen szép és különleges víznyelő medencéihez gyalogoltunk fel. A helyi nyelvezetben "crov"-ként ismert, a hegység üregeinek beomlott boltozatai által kialakult mélyedések hangulatához hasonlót én eddig csak a horvát Biokovo hegységben tapasztaltam, de itt másabb, látványosabb, érdekesebb. Az egymásután sorakozó, lesüllyedt területeken kialakult tisztásokat leírni lehetetlen. Talán a fotók érzékeltetik némileg. A naplementés fotózásra készülő csapatnak panaszra oka nem lehet. Voltak színek, témák, és ott volt a páratlan táj, a mélybe szakadó sziklafalak, a Cserna sötétbe burkolózott völgye,  a magaslatok narancsvörösben égő szirtjei, az égbolt játékos felhői, és az ismerős érzés hogy innen nem akarok elmenni. 


Az őrszem ... bánáti feketefenyő (pinus nigra banatica)


A Cserna völgye


baloldalt a Cserna mély völgye . .jobboldalt a hegyoldalt megtörő mélyedések



Méltó befejezése e párnapos utazásnak, és vizuális tetőpontja a fotós, túrázós élményeknek.

2014. október 29., szerda

Túraajánlat - bánáti hegyek - első rész

Emlékeztek még a tavalyi "ismerjük meg szép hazánkat" sorozat első részeként közzétett máramarosi túraajánlatra ? Ha nem, akkor ITT felfrissíthető a leírás.
A lényeg hogy ennek mintájára írom a sorozat második részét, ezúttal a bánáti hegyvidékről. Újabb fehér foltot színezhettem be saját térképemen, az Anina, Almás, Cserna és Mehádiai hegyekben fedeztem fel újabb csodálatos helyeket. És nem lett annyira turistás sem, jócskán gyalogoltunk, másztunk, izzadtunk ...

De vegyük szépen sorban:

Miután áthajszoltuk az autót a még friss aszfaltszagot árasztó Nagyszeben - Déva autópályán - persze némi megszakítással hogy nehogy túlságosan hozzászokjunk a jóhoz - elgémberedett tagokkal landoltunk a Déva vára alatt. Tízóraizás közben látogattuk meg az újjáépítés alatt álló várfalakat, és a szendvics végére már ültünk is vissza az autóba.  Szerintem egyetlen igazán vagány dolog van ezzel a várral ... irtó jó róla a kilátás. Azontúl csak turistaterelgető pallókon jártunk és a malteros munkásokat kerülgettük. Csoda hát hogy nem fényképeztem ?
Aztán a hátszegi medence másik "látványosságánál" álltunk meg, ezúttal pisilni :). Na jó, utána rögtön körbejártuk a hangzatos nevet viselő  Sarmisegetusa Ulpia Traiana dák kori arheológiai "hátsó udvart". Merthogy pont olyan mintha valakinek a hátsó kertjébe fizetnél be. Itt is gyorsan végeztünk, inkább a kövek közt minduntalan elbúvó gyíkok érdekeltek mint maguk a kövek. És még jó kilátással sem büszkélkedhet. 
No de régi, így megnéztük - ahogy mondani szokás - egyszer az életben. Itt fényképeztem, de nem merem megmutatni :) ... azt hinnétek hogy a többi fotómat biztosan loptam valakitől ...
No de hogy bizonyíthassak, a bányavárosokat átszelve (pl: Resicabánya) érkeztünk pappírra vetett programunk első célpontjához, a hirtelen híressé vált Bigar vízeséshez.  Nem tudom hogyan, de bekerült vajmi rangos vízeséses lista első tíz helyezettje közé és most már sorba kell állni ha látni akarod. Biztos vagyok benne hogy eddig senki ki sem szállt az autóból hogy bár egy pillantást vessen rá ... 
Ám ha veszed a fáradtságot, eltávolodsz az aszfaltól durva 2 métert és leereszkedsz a patakmeder szintjére, egy egészen mutatós képet kapsz. Vagyis nekem jobban tetszett mint amire vártam. Van ilyen is ...
Képekben :




Innen aztán az idő gyors mulásától fenyegetve (túl sok idő ment a fotózásra) zörgettünk át Ilidia településre, ahol vártak ránk ott élő barátaink és akik a következő túrákra vezetőnek jelentkeztek hogy ne szerencsétlenkedjünk az idegen terepen.  Köszönés után indultunk is azonnal a Néra - Beusnita nemzeti parkba, újabb célpontokat tervezve a késő délutáni órákra.

A Vaioaga vízesésnél addig fotóztunk hogy az állványokat lóbálva kellett az autók után iramodni ...



... majd egyenesen az Ochiul Bei  tóig gyalogoltunk.  Mésztufagát, türkízkék vízek, stb ... aki járt a horvátországi Plitvicén az tudja miről beszélek.  Persze itt is addig kattogtattuk a gépeket amíg mindenki más halálra nem unta magát. Öngyilkosság, vagy ne adj Isten, gyilkossági kísérlet helyett inkább újra otthagytak.




A nap utolsó sugarai hatoltak át az erdőn amikor a Beusnita vízeséshez értünk. Csodás fotókat láttam erről, ám most alig csordogákt víz, csak a csupasz vagy mohával borított mészkőfalak ásítottak. Mondanom sem kell ... jó fotó az nincs. Ám a vízesés fölötti erdő annyira hangulatos volt hogy feledtette a kissé csalódott társasággal a hiányt.  Íme :




Másnap - Néra völgye. A Néra lustán kanyargó íve mentén gyalogoltunk az úgynevezett Alagútaknál. Néha magasan a sziklaszirtek oldalába vájt ösvényen, máskor egészen a folyóparton. Majd túravezető házigazdáink beültettek egy 4X4-esbe mondván hogy a Néra völgyét végiggyalogolni hosszú és néha unalmas, inkább koncentráljunk a következő célpontra, majd a következőre, majd ...  Tudom én hogy milyen az amikor egyszerre mindent meg szeretnél mutatni, én is sokszor így érzek.  Tehát az autót elhagyva ott ahol már  gyalog sem volt könnyű, félórás meredek ereszkedő után érkezünk az Ördög tóhoz. Elrejtve egy sziklaüreg mélyén, váratlanul mutatkozik előttünk. Fölöttébb érdekes hely, messze az erdő mélyén és messze az emberektől. Délidőben, amikor a mély árnyékok és világos, napsütötte foltok tarkítják a tájat szinte lehetetlen jól lefotózni. És még nem is említettem hogy a meredek oldalon megállni  is nehéz, nemhogy fényképezni.



Kicsitt később ... Susára kanyon és vízesés. Akár egy miniatűr Tordai hasadék, ám a patakmeder egészen újszerű. Kelyhek, kis mélyedések, küszöbök tarkítják a kristálytiszta patak utját. Azt hiszem nekem ez tetszett igazán ...



És még mindig nincs vége a napnak, Ilidia fölött sem unalmas a táj, a sűrű erdőben újabb vízesésre bukkanunk. Érdekes, barlangszerű képződmény ... a természet szobrásza alakítja műveit szüntelen. A víz kevés de a hangulat itt is csodálatos.



És mindenképp meg kell említenem az itteni erdőket. Nem látni azokat a büszke fenyveseket vagy szellős bükkösöket mint mifelénk, viszont megszámlálhatatlan fafaj alkotja azokat a vékonyszálú, sűrű, áthatolhatatlannak tűnő erdőket amelyekben még az ismert fafajok is másként néznek ki. A fákra tekeredő indás növények, a gazdag aljnövényzet amolyan trópusi erdő hangulatát árasztja.

Harmadnap ... immár újra magunk maradtunk. Tájékozódásban azonban nem tett próbára a terep, hiszen e napra lett kitűzve a Kazán szoros környékének megismerése. Pontosabban a szoros környékének román oldala, nem hiszem kitörő örömmel fogadtak volna a túloldal szerb határőrei :).  Nyugati irányból követve a Duna folyásirányát gurultunk be a szorosok látogatásának kiindulópontjául szolgáló hevenyészett parkolóba, Decebal szigorú tekintetétől követve. Turistásan kezdjük a napot. Csónakbérlés, persze figyelmeztetjük a "kapitányt" hogy amint látja mi "komoly" fotósok vagyunk, tehát kérjük nem hánykolódni ok nélkül a vízen. Ám minden komolyságunk ellenére sem nevezhetőek sikeresnek a képek :(. A szoros azonban - meg kell hagyni - látványos.  Hatalmas mészkőfalak meredeznek  fölöttünk kétoldalt és állítólag lefele is messze van a folyómeder. A magas vízállás miatt nem is juthattunk be a Ponicova barlang alsó, vízről megközelíthető bejáratán. De van erre egy B tervem, amit még a csapattal sem osztottam meg eddig -  olvastam hogy létezik egy felső bejárat is. Tehát amiután visszaértünk vízi utunkról, az erdőből közelítjük meg a barlang felső bejáratát, majd a jókora sziklakapun át ereszkedünk le a sötétségbe.  Hajrá ... végre igazi felfedezőtúra !  

A Ponicova barlang felső bejárata ... bentről kifele fotózva

... hamarosan lent is vagyunk a Duna felőli kijáratnál, integetünk a csónakok újabb utasainak. Most majd hogyan adja be nekük a "kapitány" hogy nem lehet bejutni mert magas a vízállás? Visszafele bejárjuk a mellékjáratokat is, sőt addig bujkálunk a szűk járatokban amíg már hasonkúszva sem juthatunk tovább.  Gyönyörű sztalagmitok közt kanyargunk, csak suttogva merünk beszélni ...

És végül, hab a tortán, naplementére felmászunk a szorost körbezáró sziklafalak tetejére, felülről szemlélve a kicsiny csónakokat, és csak a szúnyogok kíméletlen hada tud mozgásra bírni.

A Kazán szoros fentről - jobbra a Dubova öböl


Folytatása következik  ...

2014. október 9., csütörtök

Újra itt van ... Fogarasi havasok, Saratii gerinc


A Saratii gerince-re kaptam fel a fejem.  Már kétszer is visszafordultam előtte, bár mentségemre mindkét alkalom télen volt és rettenetes hópárkányok meredeztek róla az északi fal fölé. Aki látta már télen, tudja miről beszélek ...

Ám visszanézve az arhívumot kiderült hogy már közel 10 év telt amióta egyáltalán jártam rajta. Tudtommal azóta változott is,  pontosabban a problémás szakaszokra láncokat erősítettek. Nos ... gondoltam megnézem magamnak most nyáron, hogy esetleg majd tudjam mi várhat rám télen.
Ja és egy másik terv kivitelezését is reálisnak láttam - hajnali fotózás a Serbota csúcsáról.

A Negoj menedékház panorámája .. 

Első napon csak a Negoj ház környékére szorítkoztunk, ám második napon már az éjszaka sötétjében indultam, és napkelte előtt tettrekészen vártam hogy mit tartogat nekem a természet e hűvös, szeles hajnalon. A Serbota csúcson kevés lehetőség van elrejtőzni a csontig hatoló hideg és a kíméletlen szél elől.  De kis torna és rövid átrohanás a déli mellékcsúcsra újra beindította a lassulni készülő vérkeringést.
Aztán elkezdődött ... mintha meggyúlt volna a Negoj csúcs keleti oldala, és a Pásztor nyergen átterjedő tűzfal közelítene. Egyszerre mindenütt ott szerettem volna lenni, megállítani az időt és minden irányból megcsodálni e ritka pillanatokat. Úgy tűnt már órák óta fotózok, elgémberedett újjaim már a zsebemben sem akartak felmelegedni, és újabb fények, újabb színek, újabb felhőpamacsok késztettek újabb fotózásra.


Fátyolködbe borult Negoj csúcsok ...



A hegység nyugati nagyjait hamarabb besütötte a nap (bj: Boia és Ciortea csúcsok)

Egy örökkévalóságnak tűnt amire a napsugarak elérték a Serbota csúcsot és végre gyík módjára feküdhettem ki a lassan felmelegedő kövekre.  És persze kezdődhetett a Saratii éles gerince ...



Áttörni készülő felhők a Saratii gerincen ...

Légies érzés a Serbota keleti oldalán való ereszkedés. Meredek oldal szakad alá, majd akár egy labirintusban, háztömbnyi sziklák között kell megtalálni a gerinc déli vagy északi oldalára átvezető kis ösvényt.  A láncos biztosítások ellenére is több balesetről lehet hallani minden évben, ám egy kis óvatosság és odafigyelés kellemessé és problémamentessé varázsolja a túrázást. Viszont havas, jeges, vagy egyszerűen csak vízes körülmények között fokozott figyelmet, tapasztalatot és jó pszihikai állapotot igényel. Ilyenkor a kelet-nyugati irányt tartom ésszerűnek, így a nehezebb szakaszokat kimászni kell és nem ereszkedni rajta.

A Negoj csúcsról  a Laita völgyre
No de visszatérve, így nyáridőben kellemes túra, amelyet csak a Negoj hatalmas tömege árnyékolhat be. Kell is még legalább 2 óra amire a csúcson állhatunk. A kötelező csúcsfotók után a Kleopátra nyeregből ereszkedünk a Saratii völgybe, majd bezárva a kört a Serbota északi lábán fekvő Negoj háznál.

Terv teljesítve ...