Rövid téli túrák ...

Szerencse még mindig hosszúak az esték. A képeket nézegetve jutnak eszembe a részletek ... aztán pötyögni kezdek. Csak az első mondat adja magát nehezen ... a többi jön magától. Egyszerre  írom le négy rövid kiruccanás mozzanatait. Azt hiszem hogy máskor is csak egy mondatra kellene leülni ... a többi történne magától ...

Szent Anna tó

Londonban élő barátaim hívtak  - Jössz egyet tekeregni a tóhoz?  A "tó" mifelénk a Szent Anna tavat jelenti. Mert azt mi, kézdivásárhelyiek, a magunkénak tekintjük. Csak a csúnya véletlen folyamán került Hargita megyébe. No mindegy ...

Már dél is elmúlt, de ennek van előnye is a magunkfajta fotográfiát kedvelők szemében ... napnyugtakor még ott leszünk :). A Kövesponktól indulunk, a Tóbérce gerincén kerülve a tavat. Vagy ha ez nem mond semmit akkor átfogalmazom: a sepsibükszádi lelátó irányából a balodali gerincet követve haladtunk, majd hátul ereszkedtünk le a tóhoz. Tudom ez is pontatlan leírás lehet ... így pontosítok: tehát a Szent Anna tó esetében a kráterperemen található sátortábortól a partra ereszkedő aszfaltcsík felőli oldal számít a tó elejének, míg a Tusnádfürdő felől közelítő turistút érintette nyereg felőli oldal a hátsó. Nem kioktatni akarlak én .. távol álljon tőlem ... de rájöttem hogy annak aki nem jár ide rendszeresen, az nem tudhatja.

Na szóval ... csúszkáltunk kicsitt a befagyott tófelszínen, élveztük a frissen hullott havat, majd amire visszakapaszkodtunk a Kövesponk alatt álló autóhoz már a nap is készült befejezni aznapi erdélyi látogatását.  Reménykedtünk a feledhetetlen színkavalkádban, de ahogy az legtöbbször lenni szokott, nem azt kaptuk amire vártunk. Azért készítettünk pár képet, és amire teljesen lefagyott volna a kezünk, ültünk is vissza a fűtött autóba ...

letérve a tó felé vezető műútról ... széles panoráma nyílik a Csíki medence felé

A Bükszádi lelátóról

Királykő

Legalább egy dologban biztosan "premier" volt a túra. Úgy döntöttem hogy nem cipelem a nagy DSLR vázat meg az objektívet, hanem zsebre vágok egy kis kompaktot, és majd csak kiszedek belőle valamit. De még mielőtt folytatnám, elárulom nektek hogy az elvileg helyes beállítások ellenére itthon elfogott a sírás amint megláttam a képeket. Na .. ez van .. tapasztalva tanul az ember. Legalább könnyű volt a hátizsákom ...

A Királykő - Padina Inchisa (Zárt tisztás) - szakadékvölgybe készültünk. * nem tévesztendő össze a déli gerinc alatt található Zárt tisztással (Poiana Inchisa). Egy olyan hely amely mindig valahogy nehezen engedett nekem. Az előző időszak meteorológiai eseményeit követve arra vártunk hogy a völgyben megfelelő mennyiségű hó lesz, amely feltöltötte a sziklaküszöböket (szöktetőket - ahogyan mi nevezzük), és fent a szél meg a napsütés keményre változtatta a havat, amelyen majd kényelmesen felsétálunk. Mit is mondhatnék ? ... a kevés, friss hó alig takarta a sziklás letörések alját, szikráztak a csupasz sziklákon a vasszerszámok. Ráadásul belemásztunk a völgy mellékágába - hogy majd meglátjuk mi lesz ... hát az lett hogy vissza kellett ereszkedni. Kényelmetlen egy mutatvány volt ... aki ismeri a helyszínt az tudja miről beszélek.

Aztán persze a felső szakaszok törpefenyvesein méteres friss hó várt, ott szenvedtem ki a lelkemet is, végén már a kész nyomokban lépve sem volt erőm előrehaladni. Szóval küzdelmes túra volt. Mondtam is a főgerincre érve hogy lefele én már csak nyugisan baktatni szeretnék ... semmi izgalom, semmi odafigyelés, csak tenni egyik lábam a másik elé. Ennyire maradt energiám.

A Curmatura menedékház teája pofozott helyre annyira hogy le tudjak bukdácsolni a Crapatura (Hasadék) völgy kőfolyásos, sziklás, jeges vízmosásán az autóig. Aztán amikor már láthatáron belül volt az autó, elvágódtam egy tenyérnyi jégfolton ... csak hogy észrevegyem, a magashegyi túrázás nem akárkinek való ...

A "szöktető" - sziklaküszöb felső szakasza

Csukás

Még meg sem száradtak a Királykő túrán szétázott kesztyűim, fotóklubbos barátom toppan be hozzám azzal az egyszerű kérdéssel hogy nem-e megyünk ki valahová túrázni. Üsse kő ... neki sem tudtam nem-et mondani. Hétvégére szép kis csapat alakult,  a cél a Csukás számtalanszor bejárt Bratocsa gerince és a Csukás csúcs.  Nyugodtan bejárható, csak a minimális felszerelés kell, meg a fotóállvány, meg a fotógép, meg meleg tea, plusz tudomisénmégmi. Elindultunk ... szépen sorban ... dél körül ... hogy majd lefele jövet bevárjuk a napnyugtát. Csak a fekete labrador rohangált, háromszor is megtéve bizonyos szakaszokat. Kezdő még ... végülis azért hoztuk hogy tanuljon. Eddig még csak a Bodoki meg a Baróti havasok világát ismeri. Szaladgált ott is, de hát mit várhat az ember egy fiatal jószágtól ?

Végigcsináltuk a programot tisztességesen ... fel is, le is, nyugisan, a Bratocsa gerincen lefele jövet még szaladni is kellett hogy a napnyugtát a kiszemelt helyen elérjük. De csak mi szaladtunk ... fiatal labrador túratársunk belátta hogy semmi értelme izgága módon energiát fecsérelni a hegyen.

Aztán persze itt sem lett az a látványos naplemente, de azért párszor lenyomtuk hidegtől remegő kézzel a fényképezőgép kioldógombját, majd leballagtunk a hegyről túratársaink nyomában.

Díszes ... pontosabban színes társaságunk egy része ... no meg a labrador

Bucsecs

Amikor hajnalban beültünk az autóba csak annyit tudtunk biztosra hogy a Bucsecsbe megyünk mászkálni. Brassóig leszűkítettük a túratervet a Molnár gerinc/völgy környékére, de egészen a völgy aljáig nem született további határozat. Aztán a helyszínen tapasztalt körülmények döntötték el. A Sárkány gerinc teljesen hómentes volt, meg hát a tavaly télen is voltunk rajta, a Molnár völgyet a lefele útra hagytuk, így hát az ideális hóviszonyok miatt nekimentünk egy mindannyiunk számára ismeretlen szakadékvölgynek. Az égvilágon semmi infónk nem volt, nem tudtuk mi vár ránk, de nekiindultunk. Apropo, ezt felelőtlenségnek nevezik, és csak ritkán hagyjuk magunkat ennyire elragadtatni ...

A Moraru (Molnár) völgy alsó szakasza, balra fent a Molnár gerinc agyarai.

Csak itthon derült ki hogy végül a Valea Adanca (Mély völgy) szakadékvölgyön másztunk fel. Gyönyörű, élménydús mászás. Enyhén kiszélesedő felső részéből, kedvezőtlen hóviszonyok idején elindulhatnak kisebb lavinák, de ezúttal ilyesmiről szó sem volt. Az idei tél kevés havazásainak tagadhatatlan előnye, hogy többször kaptunk jó minőségű firnhavat mint máskor évek alatt.

Tehát másztunk, viccelődtünk, pihentünk, majd másztunk újra ... néha ködben, máskor meg tisztán látszott az alattunk egyre melyülő űr. A Molnár gerinc utolsó sziklatűjének nyergébe értünk fel, majd a heves széllökések miatt meggörnyedve haladtunk az Omu csúcs irányába az egyre szélesedő gerincen. Az utolsó szakaszt sűrű, tejfehér ködben, és kíméletlen erős szélben tettük meg. Az apró hódarát hordozó jéghideg szél miatt lefagyott arcomba csak a csúcson épített meteóállomás melegjében kezdett keringeni a vér. Régen örültem ennyire egy forró teának ...

A lefele menetre ejtettük a Molnár völgyön való ereszkedést, és a Szarvasok völgyének lankáin bolyongva kerestük a megfelelő lejtőket. Csak 1800 méter környékén kerültünk ki a ködből, ballagtunk le az erdőbe, majd tovább az autóhoz. Még így, télen is hosszúnak tűnik ez a völgy és az alatta fekvő erdőben átvezető ösvény, pedig ilyenkor nyílegyenesen lehet haladni a völgyfenéken. Mi lesz majd a tervezett Fogarasi túrán? Ott kétszer ilyen hosszúak a völgyek ... 

Szarvasok völgye