Sas út - lengyel Tátra

Persze hogy gyorsan beleegyeztem a Budapesti utazásba.  Ugyanis számomra a BP-i út legtöbbször azt (is) jelenti hogy 2-3 napra átmegyünk a Tátrába. Meg hát egy magamfajta mit is csinálhatna egy akkora városban? A tavaly is elmaradt a Tátra lengyel oldalának híres Sas-útja, és most itt volt az ideje valóra váltani a régóta dédelgetett tervet. 

Kora délután gurultunk be Zakopane-ba, majd szállásfoglalás helyett, bemelegítő túraként, felmentünk a Halas tóig.  Éppen több száz lengyel turista programja is ugyanez volt. Akár egy fesztiválon, az emberáradatot kerülgetve baktattunk az aszfaltozott túraúton.  Ide sem fogok még egyszer turistaszezonban eljönni az biztos. Rövid fotózás után ettünk is volna, de a menedékház konyhája előtt is akkora sor volt hogy inkább azonnal elindultunk lefele. 

A Halas-tó, középen Lengyelország legmagasabbja a Rysy avagy Tengerszem csúcs (2499 m)

Visszafele szellősebb volt az erdei út, de így is folyamatosan 20-25 ember volt látótávolságon belül. De hát a célt elértük, bemelegítőtúra letudva. Zakopane-ba már csak a szállást kellett elfoglalni, rövid esti séta, majd a másnapi túrára gondolva süllyedtem az álmok világába.

Általában két gyorsabb lehetőséget  alkalmaznak  a Sas út beszállásának megközelítésére. Vagy a Murowaniec menházba foglalnak szállást, és onnan egyenesen a Zawrat hágóba másznak, vagy, akár mi is, a reggel 7-kor induló felvonót kihasználva a Gáspár csúcson kezdjük a napot, és a Swinica-t is érintő gerincet követve érünk ugyanoda. Bár időben kb ugyanannyi, szerintem a gerinc jobb választás, hiszen így kevesebb az effektív szintkülönbség, csodálatos a panoráma (főleg a Swinica-ról - 2300m) és a számos láncos szakasz felkészít a Sas út hangulatára, megterhelésére is.

Hétfői nap lévén, nem voltak sokan, tempósan faltuk a távolságot. Rövid kitérő és pihenő a Swinica csúcsára, majd helyünket átadva ereszkedünk a Sas út beszállását jelentő Zawrat hágóba (2159m). Gyakorlatilag meg sem állunk, az innen már egyirányú túraösvény sziklagerincén haladva várjuk az elénk gördülő akadályokat. Hogyan is jellemezhetném?  Ha valaki ismeri a Fogarasi havasokban az Ördög csorbára felvezető vályút és a Saratii gerincet, akkor könnyen elképzelheti. Csakhogy itt folyamatosan ilyen terepen haladsz. Maximálisan biztosítva van minden szakaszon, láncok, létrák, falba erősített lépések segítenek, és kis odafigyeléssel gond nélkül lehet élvezni a kitett gerincélek vad világát. Én határtalanul élveztem ... 

Kilátás a Swinica csúcsról (2300m)

A Sas-út első szakaszai

A Lengyel - Öt - tó völgyében látható Nagy tó és Elülső tó

A Gasienica völgy ékessége a Fekete tó

Az egésznaposnak leírt beszámolók szerintem kissé túllihegik a dolgot. A három szakaszra osztott gerinctúra (amelyről gyakorlatilag 3 helyen van visszavonulási lehetőség) nekünk kb 5 órát vett igénybe, ámbár ha sokan vannak akkor elképzelem hogy akár egésznaposra is nyúlhat, de nem a nehézsége, hanem a sorbanállás miatt. Szerencse ezúttal ilyen gond nem volt. 

Viszont annál jobban megviselt a gerincről való ereszkedés, majd a hosszú kutyagolás a rendezett, kövekkel kirakott ösvényen. Hogy ezek képesek voltak a sokkilóméteres ösvényeket kiépíteni kövekkel számomra teljesen hihetetlen. Részben értelmetlen, de elismerem hogy pl. az erozió, stb. ellen hatékony módszer lehet.  Visszaemlékszem hogy ilyent még a törökországi Kackar hegyen láttam.  De egy kolosszális munka volt, ennyi energiával akár piramisokat is építhettek volna.  Mindenek ellenére én utálom, túl mesterséges, és szétveri az ember ízületeit. Leérve Zakopane-ba már alig éreztem a lábaimat, és még előttünk állt pár óra vezetés vissza Budapestre.