Túraajánlat - Torockói hegyek

Vártam már hogy megoszthassam veletek idei honismereti túránk élményeit, most mégis itt üldögélek és nem tudom hogyan is fogjak neki.  A halogatás hátránya. Talán az idő kikoptatja a lelkesedést, az érzések és élmények kifakulnak. Csak egy letisztult adatbázis marad, itt voltunk, ezt láttuk, stb. Azért mégis megpróbálom felidézni ...

Idén Torockót és környékét szúrtuk ki. Nem akkora újdonság számomra mint a tavalyi bánáti túrák, de hát nem is csak az én kedvemért indultunk el. Meg hát nekem is több mint egy évtizede annak már hogy utoljára arra jártam. Bizonyos listázott helyszíneket ismertem, másokat még nem, és voltak olyanok amelyeket ezúttal sem sikerült. Emlékeztek hogy volt egy közel egyhetes igencsak esős időszak augusztus végén? Nos, mi éppen kifogtuk. Legtöbbször földig értek a felhők, és áldottuk a szerencsénket ha 1-2 órára besütött a nap.  

Vegyük tehát időrendi sorrendbe...

Remetei szoros

Az előrejelzések érkezésünk napjára még napos időt jósoltak, így rögtön a Remetei szorost többnyire vízben átszelő túraútvonalával kezdtünk. Merthogy ne kelljen nyakig vízben haladni, hogy egy hirtelen zápor után nehogy kimosson a víz a szurdokból, és hát azért is mert én már nem nagyon szeretek a hideg vízben ücsörögni (a barátok tudják hogy miért :). Ám arra a tömegre nem voltam felkészülve ami ott fogadott. Kisgyerektől nagymamáig minden korosztály képviselve volt, bakancstól a gálacipőig mindenféle cuccban és színben. És bár a magyar nyelv volt az uralkodó, akadt ott angol, de még japán is. És én azt hittem hogy ez egy félreeső hely. Volt aki bátor tarzankiáltással himbálózott a falakra erősített kábeleken, volt ki kényesen érintve lábujját a vízbe azonnal visszafordult, más meg reszkető lábakkal próbálta elkerülni hogy a hideg patakvízben fejezze be a kalandtúrát. A szurdok középtájon található nehézkesebb részein túl azonban már csak kevesen jutottak.  Pedig tényleg jó kaland végigmenni rajta.

A szurdok végében elhatároztuk hogy visszafele a szoros falának felső, helyenként nagyon is szűk párkányán megyünk vissza. Itt nem találkoztunk senkivel.  Kábelekkel biztosított sziklákon ereszkedünk vissza a patakmederbe, a sziklakapuhoz, és mivel éppen senki nem volt a környéken, végre nyugodtan fotózhattam is párat. Zsúfoltsága ellenére az egyik legjobb hely a környéken. 

A remetei kolostor és a nagyenyedi vártemplom villámgyors látogatása után gurultunk is vissza torockói szállásunkra.  Ja ... a kőközi szorosban is felrohantam egy kilátóra pár fotó erejéig.

Tordai sóbánya

Másnap eső. Sok eső. Mást sem volt mit tenni, lementünk a sóbányába. Pontosabban szépen sorban learaszoltunk. Hogy itt mennyi ember volt ... a környék összes turistáját ide kergette a szüntelen zuhogó eső. És ez egy hétfői napon. Tudtam én hogy miért nem lelkesedem az ötletért. A hely az viszont tényleg hangulatos, és lassan belefeledkeztem a fotózgatásba ...

Torockószentgyörgyi vár  + Torockó

Késő délutánra végre elállt az eső. Kihasználva a szünetet, felballagtunk a torockószentgyörgyi várig, és összejártuk minden zugát. A minden oldalról meredek szirtre épített várból nagyon jó a kilátás. Úgy látszik a panoráma akkor is fontos szempont volt :) 

A Székelykő tömbjén gomolygó felhők naplementére elpárologtak, így a falu fölötti domboldalról fotózhattunk is párat. Így visszagondolva érdekes kontraszt az hogy amíg Torockó profitál a turizmusból és fejlődik, addig a környék falvai teljesen más képet festenek. Miért van az hogy az alig pár kilométerrel távolabb fekvő Torockószentgyörgyön nem látszik a fejlődés? Ugyanazok az természeti adottságai, sőt egy vár is ott magasodik a falu fölött. Igaz Torockó hagyományos stílusú házai itt nem köszönnek vissza ... de számomra ennek ellenére sem érthető a dolog.

Torockószentgyörgyi vár

Torockó főtere

Torockó, háttérben a Székelykő tömbje

Székelykő

Kora reggel persze esett az eső. És amire újra kikászálódtam már javában sütött a nap. Gyors tempóban indultunk fel a Székelykő mészkősziklái felé. A magashegyi jellegű kis hegyhát alulról nem érzékelteti méretét. Bár úgy látszik hogy alig kell emelkedni, mégis másfél órás könyörtelen lihegés árán értük el a csúcsoszlopot. Ami ezúttal magyar színekben rikított. Láttam már román színekre festve is, gondolom attól függ éppen melyik nemzet képviselői lelkesebbek ez ügy kapcsán.  Nem lehetne egyszerűen csak fehérre meszelni? És akkor nem szúrná senki szemét, és a nemzeti öntudattól pihenni nem tudó egyének nem kellene minduntalan felmásszanak a hegyre. Esetleg buzgóságukban ültethetnének pár facsemetét a hegy alatt. No .. mindegy. Lényeg az hogy minket a közelgő eső ismét gyors ereszkedésre késztetett, és már ismét improvizálni kellett a napi programot. Így egyszerűen beültünk az autóba és átmentünk egy olyan helyszínre amit már régóta kiszúrtam látványos fotók alapján.

Torockó központ ...

... és utca.

Nem lehet mindennapos látvány egy felhőtenger a Székelykőről

Szászavinc (Geamana) hordaléktó

Annyi látványos fotót láttam erről a szászavinci rézbánya ülepítőtóról hogy a túraprogram fontossági sorrendjében egészen előkelő helyen szerepelt. A szivárvány minden színében tükröződő tófelszín fotósoknak kihagyhatatlan helyszín. A fürdést viszont nem ajánlanám.

Reméltem hogy délutánra kisüt a nap, de sajnos újra a csendesen szemerkélő esőben indultunk el megkeresni a fotókról ismert partszakaszokat. Ha mi tudjuk mekkorát fogunk gyalogolni biztosan nem indulunk el egy ilyen délutáni extratúrára. Tudniillik az amit kerestünk pontosan a tó szemközti oldalán volt, és bár gyakorlatilag minden lehetőséget kihasználtunk hogy a partra leereszkedve fotózhassunk, mind tovább és továbbmentünk újabb helyszínek felé. Aztán egy adott pontban már mindegy volt hogy visszafordulunk vagy teljesen megkerüljük a tavat. Így hát megkerültük. Ha valaki ezt gyalogosan megtette akkor tudja hogy ez mit is jelent, de én csak itthon számoltam ki hogy valójában 33,5 km-t kutyagoltunk. Hát elég elnyúzottan értünk vissza az autóhoz az tény. Mindezt szinte folyamatos esőzésben. És még így is egész érdekes képek lettek, bár azon napsütésben készült fotók színeit amelyek alapján idejöttünk nem sikerült elkapni. 

Ja ... aki még nem tudná, itt hajdanán (a 70-es évek közepéig) egy falu állt, de építettek egy gátat és egyszerűen ráengedték a bánya hordalékanyagait. Nem tudom pontosan milyen vegyi anyagok okozzák az elszíneződéseket, érdemes utánaolvasni. A falu templomának tornya még kiáll, bár az évről évre magasodó vízállás lassan teljesen eltünteti. A bözödi tóból kiemelkedő templomtorony fotózásáról elkéstem - tavaly leomlott - ezt itt most részben kompenzáltam.

Tordai hasadék

Azt már nem tudom hogy életemben hány alkalommal jártam itt. Egyetemistaként itt tanultam sziklamászást, volt hogy heti három alkalommal is kijártunk mászni. Mégsem emlékszem hogy valaha ilyen hangulatban láttam volna a hasadékot. A felhők belógtak a sziklafalak közé, helyenként az egész olyan vad és elhagyatott volt, akár egy kolumbiai őserdő. Megunhatatlan ...

Emlékszem amint rejtett barlangokat kutattunk fel, végigmásztuk sziklagerinceit, a tetőről lógattuk le lábaink a mélységbe. Egy ilyen kis helyen mennyi lehetőség adódik ...

Hazafelé már csak Gyulafehérváron álltunk meg a felújított várat meglátogatni, természetesen esőben. Sok minden kimaradt a környék látnivalói közül. A Bélavára (Scarita-Belioara) szikláit és tájházait, a Szolcsvai búvópatakot, A Bedellő lelátót és a Sárkánykaput, újabb szurdokokat, sziklákat és barlangokat majd következő alkalommal fedezzük fel magunknak, remélem nem újabb évtized múlva.