Vártam már hogy megoszthassam veletek idei honismereti túránk élményeit,
most mégis itt üldögélek és nem tudom hogyan is fogjak neki. A halogatás hátránya. Talán az idő kikoptatja
a lelkesedést, az érzések és élmények kifakulnak. Csak egy letisztult adatbázis
marad, itt voltunk, ezt láttuk, stb. Azért mégis megpróbálom felidézni ...
Idén Torockót és környékét szúrtuk ki. Nem akkora újdonság számomra mint a
tavalyi bánáti túrák, de hát nem is csak az én kedvemért indultunk el. Meg hát
nekem is több mint egy évtizede annak már hogy utoljára arra jártam. Bizonyos listázott helyszíneket ismertem, másokat még nem, és voltak olyanok amelyeket
ezúttal sem sikerült. Emlékeztek hogy volt egy közel egyhetes igencsak esős
időszak augusztus végén? Nos, mi éppen kifogtuk. Legtöbbször földig értek a
felhők, és áldottuk a szerencsénket ha 1-2 órára besütött a nap.
Vegyük tehát időrendi sorrendbe...
Remetei szoros
Az előrejelzések érkezésünk napjára még napos időt jósoltak, így rögtön a
Remetei szorost többnyire vízben átszelő túraútvonalával kezdtünk. Merthogy ne kelljen
nyakig vízben haladni, hogy egy hirtelen zápor után nehogy kimosson a víz a
szurdokból, és hát azért is mert én már nem nagyon szeretek a hideg vízben
ücsörögni (a barátok tudják hogy miért :). Ám arra a tömegre nem voltam
felkészülve ami ott fogadott. Kisgyerektől nagymamáig minden korosztály
képviselve volt, bakancstól a gálacipőig mindenféle cuccban és színben. És bár
a magyar nyelv volt az uralkodó, akadt ott angol, de még japán is. És én azt
hittem hogy ez egy félreeső hely. Volt aki bátor tarzankiáltással himbálózott a
falakra erősített kábeleken, volt ki kényesen érintve lábujját a vízbe azonnal
visszafordult, más meg reszkető lábakkal próbálta elkerülni hogy a hideg
patakvízben fejezze be a kalandtúrát. A szurdok középtájon található
nehézkesebb részein túl azonban már csak kevesen jutottak. Pedig tényleg jó kaland végigmenni rajta.
A szurdok végében elhatároztuk hogy visszafele a szoros falának felső, helyenként
nagyon is szűk párkányán megyünk vissza. Itt nem találkoztunk senkivel. Kábelekkel biztosított sziklákon ereszkedünk
vissza a patakmederbe, a sziklakapuhoz, és mivel éppen
senki nem volt a környéken, végre nyugodtan fotózhattam is párat. Zsúfoltsága
ellenére az egyik legjobb hely a környéken.
A remetei kolostor és a nagyenyedi vártemplom villámgyors látogatása után gurultunk is vissza torockói szállásunkra. Ja ... a kőközi szorosban is felrohantam egy kilátóra pár fotó erejéig.
Tordai sóbánya
Másnap eső. Sok eső. Mást sem volt mit tenni, lementünk a sóbányába.
Pontosabban szépen sorban learaszoltunk. Hogy itt mennyi ember volt ... a környék
összes turistáját ide kergette a szüntelen zuhogó eső. És ez egy hétfői napon.
Tudtam én hogy miért nem lelkesedem az ötletért. A hely az viszont tényleg
hangulatos, és lassan belefeledkeztem a fotózgatásba ...
Torockószentgyörgyi vár + Torockó
Késő délutánra végre elállt az eső. Kihasználva a szünetet, felballagtunk a
torockószentgyörgyi várig, és összejártuk minden zugát. A minden oldalról
meredek szirtre épített várból nagyon jó a kilátás. Úgy látszik a panoráma
akkor is fontos szempont volt :)
A Székelykő tömbjén gomolygó felhők
naplementére elpárologtak, így a falu fölötti domboldalról fotózhattunk is
párat. Így visszagondolva érdekes kontraszt az hogy amíg Torockó profitál a
turizmusból és fejlődik, addig a környék falvai teljesen más képet festenek. Miért
van az hogy az alig pár kilométerrel távolabb fekvő Torockószentgyörgyön nem
látszik a fejlődés? Ugyanazok az természeti adottságai, sőt egy vár is ott
magasodik a falu fölött. Igaz Torockó hagyományos stílusú házai itt nem
köszönnek vissza ... de számomra ennek ellenére sem érthető a dolog.
Torockószentgyörgyi vár |
Torockó főtere |
Torockó, háttérben a Székelykő tömbje |
Székelykő
Kora reggel persze esett az eső. És amire újra kikászálódtam már javában
sütött a nap. Gyors tempóban indultunk fel a Székelykő mészkősziklái felé. A
magashegyi jellegű kis hegyhát alulról nem érzékelteti méretét. Bár úgy látszik
hogy alig kell emelkedni, mégis másfél órás könyörtelen lihegés árán értük el a
csúcsoszlopot. Ami ezúttal magyar színekben rikított. Láttam már román színekre
festve is, gondolom attól függ éppen melyik nemzet képviselői lelkesebbek ez
ügy kapcsán. Nem lehetne egyszerűen csak
fehérre meszelni? És akkor nem szúrná senki szemét, és a nemzeti öntudattól
pihenni nem tudó egyének nem kellene minduntalan felmásszanak a hegyre. Esetleg
buzgóságukban ültethetnének pár facsemetét a hegy alatt. No .. mindegy. Lényeg
az hogy minket a közelgő eső ismét gyors ereszkedésre késztetett, és már ismét improvizálni
kellett a napi programot. Így egyszerűen beültünk az autóba és átmentünk egy
olyan helyszínre amit már régóta kiszúrtam látványos fotók alapján.
Torockó központ ... |
... és utca. |
Nem lehet mindennapos látvány egy felhőtenger a Székelykőről |
Szászavinc (Geamana) hordaléktó
Annyi látványos fotót láttam erről a szászavinci rézbánya ülepítőtóról
hogy a túraprogram fontossági sorrendjében egészen előkelő helyen szerepelt. A
szivárvány minden színében tükröződő tófelszín fotósoknak kihagyhatatlan
helyszín. A fürdést viszont nem ajánlanám.
Reméltem hogy délutánra kisüt a nap, de sajnos újra a csendesen szemerkélő
esőben indultunk el megkeresni a fotókról ismert partszakaszokat. Ha mi tudjuk
mekkorát fogunk gyalogolni biztosan nem indulunk el egy ilyen délutáni
extratúrára. Tudniillik az amit kerestünk pontosan a tó szemközti oldalán volt,
és bár gyakorlatilag minden lehetőséget kihasználtunk hogy a partra
leereszkedve fotózhassunk, mind tovább és továbbmentünk újabb helyszínek felé.
Aztán egy adott pontban már mindegy volt hogy visszafordulunk vagy teljesen
megkerüljük a tavat. Így hát megkerültük. Ha valaki ezt gyalogosan megtette
akkor tudja hogy ez mit is jelent, de én csak itthon számoltam ki hogy
valójában 33,5 km-t kutyagoltunk. Hát elég elnyúzottan értünk vissza az autóhoz
az tény. Mindezt szinte folyamatos esőzésben. És még így is egész érdekes
képek lettek, bár azon napsütésben készült fotók színeit amelyek alapján
idejöttünk nem sikerült elkapni.
Ja ... aki még nem tudná, itt hajdanán (a
70-es évek közepéig) egy falu állt, de építettek egy gátat és egyszerűen
ráengedték a bánya hordalékanyagait. Nem tudom pontosan milyen vegyi anyagok
okozzák az elszíneződéseket, érdemes utánaolvasni. A falu templomának tornya
még kiáll, bár az évről évre magasodó vízállás lassan teljesen eltünteti. A
bözödi tóból kiemelkedő templomtorony fotózásáról elkéstem - tavaly leomlott -
ezt itt most részben kompenzáltam.
Tordai hasadék
Azt már nem tudom hogy életemben hány alkalommal jártam itt. Egyetemistaként
itt tanultam sziklamászást, volt hogy heti három alkalommal is kijártunk
mászni. Mégsem emlékszem hogy valaha ilyen hangulatban láttam volna a
hasadékot. A felhők belógtak a sziklafalak közé, helyenként az egész olyan vad
és elhagyatott volt, akár egy kolumbiai őserdő. Megunhatatlan ...
Emlékszem amint rejtett barlangokat kutattunk fel, végigmásztuk
sziklagerinceit, a tetőről lógattuk le lábaink a mélységbe. Egy ilyen kis
helyen mennyi lehetőség adódik ...
Hazafelé már csak Gyulafehérváron álltunk meg a felújított várat
meglátogatni, természetesen esőben. Sok minden kimaradt a környék látnivalói közül. A Bélavára
(Scarita-Belioara) szikláit és tájházait, a Szolcsvai búvópatakot, A Bedellő
lelátót és a Sárkánykaput, újabb szurdokokat, sziklákat és barlangokat majd következő
alkalommal fedezzük fel magunknak, remélem nem újabb évtized múlva.
1 megjegyzés:
Gyönyörű helyek *_*
Megjegyzés küldése