Idén másodszorra – Negoj

Nem tudtuk eldönteni mi lehet a jó taktika. Az első rend hó már olvadni látszik, bár az északi oldal tartogathat meglepetéseket. Végül a minimális felszerelés mellett döntöttünk. A cél a Negoj csúcs. A fotózás is fontos eleme a túrának, tehát ha szép fényeket akarunk igencsak korán kell indulni.

Korán is keltünk.  A menedékház melegét magunk mögött hagyva az éjszaka sötétjében indultunk, fejlámpáink fényei bátortalanul világították az előttünk levő szűk teret. Egyre magasabbra másztunk az egyre havasabb, kövekkel teleszórt hegyoldalon, és csak a hajnal derengő fénye fedte fel a végtelen sötétségből előbúvó részleteket. Pontosan annyi hó maradt ami arra nem elég hogy megtartsa súlyunkat és kényelmes lépést biztosítson, ám annyi volt hogy eltakarva a kövek közti alattomos üregeket megnehezítse a tájékozódást, és jelentősen lelassítsa a járást.

A Negoj csúcs északi fala 

Hogy minél hamarabb kikerüljünk a Negoj csúcs hatalmas tömbjének takarásából, a Pásztor nyereg sziklás, láncokkal biztosított szakasza felé vettük az irányt, és éppen átmásztunk a gerinc délkeleti oldalára amikor végre kisütött a nap. Erőteljes narancsszín árasztotta el az addig ezüstszürkében játszó hegyoldalakat. Alig volt idő pár fotóra a gyorsan változó fényekben. A napkorong meglepő gyorsasággal emelkedett, mi meg a hegység északkeleti lejtőin szétnézve talátuk magunkat a jeges meredélyek, hóval födött kőlabirintusok között.

A Pásztor - nyereg

A Negoj északkeleti oldala

Végtelennek tűnő idő alatt verekedtük át magunkat a Caltun tó fölötti nyeregbe. A tóparton akartunk fotózni a még kora délelőtti meleg súrlófényeket kihasználva, ám elfelejtettem egy apróságot. A téli napkorong útja annyira alacsonyan halad hogy a Caltun-Lespezi csúcstömb árnyékában fekvő tavat ilyenkor egyáltalán nem érik el a napsugarak.

Szomorkásan fordítottunk hátat a reményteljes fotólehetőségnek, majd az egyre mélyülő hóban kapaszkodtunk a főgerinc irányába. Felérve – ezúttal – nem csalódok számításaimban, a hegy déli oldala teljesen hómentes, nyári körülmények között jutottunk fel a Negoj tetejére. Csak az erős széllökések zavarták a pihenést, a kilátást azonban semmi. Az őszi tiszta, páramentes légrétegen át tisztán láthatóak voltak nemcsak a Fogaras csúcsai, hanem a szomszédos és azon túli hegyvonulatok is.

A főgerinc előtti szakasz .. Zsilka Sándor, és hátul Gál Laszló a képen

Az északi és déli oldal kontrasztja ...

Látvány a csúcsról keletre (többek közt a Buteanu-Kecske csúcsok, és a Moldoveánu jobbra hátul)

Panoráma nyugatra : Suru, Ciortea, Scara, Serbota csúcsokkal .. és a hírhedt Saratii gerinc elől

Na és jómagam a csúcson :)

A kötelező fotósorozat után igyekszünk szélvédett helyet találni. A Serbota csúcs felé vezető Saratii gerinc ötlete határozott ellenállásba ütközött. A főgerincről a Kleopátra tű felé ereszkedő ösvény jelentette a szél előtti menedéket, és az egyetlen járható útat, viszont itt újra a kijegesedett északi meredélyen voltunk kénytelenek ereszkedni.  És micsoda ereszkedés ! Mászóvasak és jégcsákány hiányában foggal-körömmel kapaszkodva minden kiálló kőbe, kihasználva annak legapróbb kiszögellését is.  Felfele egy spanyolul beszélő kötélparti mászott ugyanitt, teljes téli szerelésben. Hirtelen butának és meztelennek éreztem magam, és átéreztem döntésünk súlyát miszerint mindenféle felszerelés nélkül mászunk. Helyenként igencsak megnőtt a rizikó, és csak a jószerencse mentett meg mindannyiunkat a kicsúszástól.  És hát ilyent nem tesz az ember ha öreg hegymászó szeretne lenni – tudjátok a szólást – van vakmerő hegymászó és van öreg hegymászó, de vakmerő és öreg hegymászó nincs J. És én szeretnék öreg hegymászó lenni ...

Bevallom megkönnyebbültem amint elértük a hegyoldal biztonságos és kevésbé meredek szakaszait, ahonnan már kellemes ösvényen ballagtunk vissza a házig. Már csak pihenni akartunk, meg enni, és újra pihenni. Nem volt szándékunkban lemenni a hegyről, másnapra meg egy könnyű túrát terveztünk a Saratii vízesés alá fotózni. A másnapi időjárás ennek is kedvezett, a felhősebb, homályosabb égbolt kevesebb fényereje jól szolgált a hosszú záridőnek, így szépen elmosható volt a mozgó víztömeg.

Délután a menedékház teherhordó szamaraival indultunk le a hegyről, egymást kerülgetve a kanyargós ösvényen.  Ők holnap visszatérnek a hegyre ... mi vajon mikor térünk vissza újra ?