Királykő maraton I.

Na jó ... bevallom, a cím kissé túlzás, sima túrázásról van szó, sőt a versenyszellem sem játszott szerepet a dologban. Ennek ellenére nem kis területet jártunk be a fennséges Királykő nyugati sziklaösvényein. Meg arra is büszkék lehetünk hogy ennyi embert egyszerre a Középöv és az Anghelide kanyon még nem látott amióta a tektonikus lemezek munkájának gyümölcseként kiemelkedtek az anyaföldből. 28-an (igen .. jól látod .. huszonnyolcan) masíroztunk végig délceg tartással a Királykő e kevéssé ismert ösvényein.

A kézdivásárhelyi sportegyesület SpeoAlpin Szakosztálya szervezésében gurultunk enyhe 1,5 óra alatt Zernyestről a Plaiul Foii házig (11km), majd kiegyenesítve elgémberedett végtagjainkat, elözönlöttük az Orlovschi forrás felé vezető völgyet. Az emelkedő, no meg a meleg és párás levegő elősegítette az izzadni vágyókat, ennek ellenére hangos volt az erdő a túrázóktól.

Az Orlovschi forrás utáni sziklás kapaszkodó

A forrástól kezdődik az amit már sziklamászásnak lehet nevezni. Kapaszkodni kell, és jobb ezt a sor elején tenni, hiszen a kimozdított kövek lesodrodó csattanásai után hangos káromkodás hallatszik a sorban utolsóként mászók felől. Teljes mértékben elkerülni a kőhullást sajnos nem lehet ... de érdemes zárt sorokban haladni ilyen terepen. Így érkezünk meg a Reménység (Sperantelor) menedékhelyeig. Feltételezem hogy névadója is örült amikor rátalált, és a reggelizés igéretével előttünk, társaságunkból sem tiltakozott senki a szünet miatt.

Innen indulunk a Középöv kőrakásokkal jelzett ösvényeire, mindjárt egy kb 15 méteres ereszkedővel kezdve. Előkerül a biztosítókötél, és bár a meredély tetején állva izgalmasnak tűnhet a dolog, rövid andrenalinimpulzus után könnyedén ereszkedik alá az egész csapat. 

A Calinet szakadékvölgy - innen térünk rá a Középövre 

Visszatekintve a kis nyeregben látható Reménység (Sperantelor) menedékhelyre

Végeláthatatlan mászás és ereszkedés következik, a nyugati szakadékvölgyek mélyén megbúvó hófoltokon át, a sziklafalak alatt ívelő ösvényeken szétszóródva. Csak a „La Ulcior” sziklaüreg vízkészlete bírta újra összegyüjteni a társaságot.

... amint épp ereszkedünk .. 

Linum austriacum - Hegyi len

A "La Ulcior" sziklaüreg

Középövi hangulat ...

Természetesen, a tájban gyönyörködve, egyensúlyát megtartani próbálván, mindenki elsétál azon sziklán látható felirat mellett amely az Anghelide kanyon felső bejáratára próbálja felhívni a figyelmet. Azonban rövid de kétségbeesett keresgélés után megkerül a szóbanforgó útbaigazítás, és most már tervszerinti célpontokat követve folytathatjuk útunkat. Meredeken ereszkedünk le a kanyonig, és ezúttal – fejem fölött többtucat túrázóval – én is menekülőre fogom a dolgot az esetleges lezuhanó kövek elől. Végre megvan .. az Anghelide kanyon .. keskeny hasadék a sziklafaltól eltávolodó hatalmas kőtömb és a hegyoldal kompakt sziklája között. Miután kiderült hogy nem lehet csoportképet készíteni 28 emberről egy pár négyzetméteres sziklapárkányon, egyenként, egymáshoz a lehető legközelebb haladva mászunk le a huzatos kanyon falai közt. Kiérve azonnal előtűnik a kanyon őrszemeként nevezett, de mindenki által „Anghelide farka”-ként ismert sziklaoszlop. – elnézést a kifejezésért – becsszó nem én találtam ki ... nem is lennék képes ilyesmiket kitalálni J

Ereszkedve az Anghelide kanyon felé

A kanyon felső bejárata

... az őrszem ...

És innen már csak rövid párkány vezet a kanyon előtt látható „kapu”-ig, meredek térdszaggató ereszkedő a sziklafalak alatti erdőben, majd lankás de hosszú bandukolás a Vladusca völgyében a Plaiul Foii felé vezető útig. A nagyszámú csoportok tipikus jellemzőjeként itt már közel egyórás különbség volt a sor eleje és vége között, de vigasztalásul a végén kullogóknak  már autót is küldenek utánuk, és akik közt persze jómagam is ott probáltam még egy utolsót szippantani a hegyi levegőből mielőtt becsukódik mögöttem a kisbusz ajtaja.