2010. szeptember 10., péntek

Egyeskő – Nagyhagymás túra

Szabad szombatján mit csinál a magamfajta? Társat keres és felmászik valamelyik hegyre :D Igaz ezúttal M. Andris kezdeményezésére született a túra, és éppen jól jött nekem, magányos hétvégémet szépen kitöltötte. És Andris, szentgyörgyi lévén, még utánam is jött … igazán elkényeztetve érezhettem magam. Kézdivásárhelyről velünk tartanak G. Laci és barátnője Kriszta is.

A nem túl korai, reggeli órában parkolunk a balánbányai kis parkolóban, 2 autóval is, hiszen Paliék jöttek családostól, unatkozni nem fogunk :D

Az Egyeskő menedékház . .és az Egyeskő sziklája

Az omladozó, pár éve még szebb napokat is látott menedékházig csupán másfél óra alatt lehet feljutni, és ez sikerült is a kilátásra, panorámára szomjazó társaságnak. De persze mindez nem elég, hiszen ott van az Egyeskő tömbje, arra felmászva még szebb a kilátás, tágasabb a panoráma. Én már régebben nem voltam erre, és bár hallottam arról hogy fixkábeleket szereltek az Egyeskő tömbjére, mégis kissé meglepetéssel vettem tudomásul hogy mennyi energiát fektettek ebbe a műveletbe. Dicséretes, hiszen mindenki felmászott erre a sziklára, azt hiszem sokan olyanok is akik azt sem tudták mit is jelent oda felmászni, majd főleg leereszkedni róla. A kábelezéssel rengeteg potenciális balesetet megelőznek, bár hátulütője hogy ezentúl még többen fogják kipróbálni a meredek sziklaösvényt. No de minden gondolatot félretéve mi igazán jól szórakoztunk odafennt, és ha már a kábelek megkönyítették a feljutást, akkor dacból is felmásztam a többi toronyra :D.

Az Egyeskő menedékház a sziklaszirt tetejéről

A Nagyhagymás tömb sziklavilága

Messze háttérben a Csalhó zárja a látványt

Mire leérünk a menedékházhoz a gyerekek találtak maguknak egy kiskutyát is, így a Nagyhagymás csúcs felé már eggyel többen indultunk. Természetesen belefutottunk egy pásztorkutya falkába, akik közül ha mást nem is, de a kiskutyát ki kellett menteni. Méretéhez hűen, bátran ugatta a hatalmas kutyákat amíg ölben volt, majd kínosan vinnyogott ha azok túl közel merészkedtek .. he..he .. erről eszembe jutott bizonyos emberek viselkedése is :D

Én őszintén nem is emlékszem hogy nyáron egyáltalán voltam-e a Nagyhagymás csúcson (inkább téli turák színhelye volt), de ha igen, akkor régen lehetett, mert a jelzett ösvényt követve csak rémlett hogy az nem vezet fel a főcsúcsra. Így aztán orrunktól vezérelve belevágtunk a sűrűbe, és hát nem sokkal azután ott álltunk a hegység legmagasabb pontján, az 1792 méter magas Nagyhagymás csúcsán. Innen gyönyörű kilátás nyílik az Egyeskő irányába, amely mögött az Öcsém-tető magaslata látszik, háttérben meg a Csíki havasok északi gerincei. Északra terült el lábunk alatt a régi pásztorkutyás emlékeket idéző Fehér mező, majd a Fekete Hagymás tömbje, és hát innen alig ismertem fel a Gyilkos tó fölött őrködő Kis Cohárd tömbjét. Keleten a Csalhó sziklái uralják a tájat, alattunk terül el a Csíki medence északi csücske, és a Gyergyói medence …

.. a Fehér Mező ..

Háttérben az Öcsémtető, előtte az Egyeskő eltörpült sziklái

Hosszasan nézelődünk, és csak a hűvös szél tud mozgásra ösztökélni. Lefele a gerinc mentén haladunk, kiállunk az alant elterülő fenyvesek fölé magasodó sziklaszirtekre .. és fotózunk … és fotózunk.

Bábakalács (Carlina acaulis)

Apropó ... ezt láttam lefele az erdőben ..

valaki meg tudja mondani nekem miért van az erdő közepén megszámozva e pár szál fa ?

.. ki számozza ?

Az Ördögmalom sziklái

A menedékháznál kiderül hogy a társnak szegődött kiskutyának már van gazdája, a gyerekek nagy bánatára elengedtük őt egy másik túracsoporttal akik majd visszakisérik gazdájához. Mi még megtörjük a sima ereszkedést egy kitérővel a Vigyázókő sziklájára, ahonnan soha nem látott perspektivából fotózhatjuk az Egyeskő szikláját, és a fölöttünk magasodó Ördögmalom bérceit. Mint kiderül eléggé nagy a kitérő, és társainkat már csak Balánbányán érjük be.

Az Egyeskő tömbje kissé szokatlan oldalról ..

G. Laci fotója amint Andris és én nagy igyekezettel "lövöldözünk" :D

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Talán azok a focisták...a számozott fák... :-/

Névtelen írta...

Edzőtáborozik a Balánbánya FC...

Bereczki Barni (Alpinetrail) írta...

he.he .. ..
CF Balánbánya vs FC Egyeskő .. :-))

Megjegyzés küldése