A tagok (Molnár Laci, Bedő Zoli, Márk Előd, Szőcs Karesz, Nemes Szabi, Koncz Sasa, Nichiforiu Sorin és jómagam).Hossyas készülődés, az autóbérlés, akták, az előkészületek mindig nehezebbek mint az út és a mászás. Kézdivásárhelyről Lacival ketten indulunk, majd Sepsiszentgyörgyi társainkat is begyűjtve
Felfele egyenesen a gerincen - le a jobboldali gerincen majd vissza a pontokkal jelzett úton
Végre szembejön két magyar srác is, de túl sok információt nem tudunk meg tőlük sem. A Lucknerhütte (2241m) után az ösvény meredekebb lett, és amire felértünk a Stüdlhüttéhez (2801m) már alig maradt szussz bennem. Ráadásul a tervezett sátorhely úgy 200 m-el fennebb van a Frischnitzkees gleccser mellett, igy itt sincs vége a cipelésnek. Rövid pihenés és nekivágunk az utolsó 200 méternek - törmelékes, meredek lejtő.
A Stüdlhütte
Alaptáborunk
Felérve a várvavárt helyre, a sátrak a helyükre kerülnek, végre jót eszünk, majd nekivágunk a glecssernek, hadd nézzük meg a beszállás helyét. Csúcsmászó útvonalunknak a Stüdlgrat gerincet néztük ki, ami egy III + IV – nehézségű út. A gerinc a déli falat szakitja meg, a Fruschnitzkees és a Ködnitzkees glecssereket választja el, és pontosan a Grossglockner csúcsra (3798 m) vezet. A glecsser nem jelent problémát, még játszunk is rajta (biztositásokat gyakorolunk, átugrálunk a keskeny hasadékok fölött), majd felérve a gerincre mászunk egészen a beszállásig. A terep nem rossz, de figyelmesnek kell lennünk. Lereszkedve a sátrakhoz ismét eszünk, rengeteget fotózunk (kitisztul az idő), majd gyors mosdás a jéghideg glecsservizbe.
A Grossglockner
A glecsseren már szétszakadozva haladtunk. Első beszállók a falba Sorinék (meg Sasa, Szabi és Karesz). Utána megyünk én és Laci, majd Előd és Zoli. Az út alsó szakasza nem állit nehézségek elé. Egyetlen hely van mindjárt a beszállás után ahol egy éles, sima tömböt kell átmászni. Mi, bár temposan haladunk át a glecsseren, átöltözés közben időt veszitünk. Mivel én műanyag bakancsba igen rosszul mozgok a sziklán, kénytelen vagyok bőrbakancsot is magammal vinni, igy a gerinc alatt a nehéz téli cuccok a zsákba kerülnek. Egy német parti velünk egyszerre ér a már emlitett kitett részhez, ahol bár biztositás van, fogodzó az nemigen akad.
A Stüdlgrat mászása
Megvárjuk amig előre haladnak, majd hosszú kötelünket felszedve mi is tovább haladunk. Utána hosszan egyszerű, törmelékes oldalon kell menni, néha átmászva egy-egy izgalmasabb, hatalmas kőtömböt. Igy tart kb. az út alsó harmadáig. Itt van egy figyelmeztető tábla, hogy az út nehézsége fokozódik, meg is állunk enni-inni. Zoli és Előd is beérnek, és elkerül két vezetős parti is. Mindjárt egy kéménnyel kezdünk, és innen Laci könyörtelenül biztosit, én mászok utána. A nehezebb, kitettebb részek itt sűrűn követik egymást, mindnek azt hiszem hogy na ez volt az a sokat emlegetett kulcsrész, innen meg már csak hab a tortán. De hát ez nem éppen ilyen egyszerű. Aztán egyszer meglátjuk hogy ez most már tényleg az a rész, közvetlenül a csúcs alatt, aztán már fenn is vagyunk.
Laci a csúcson (3798 m)Az idő viszont teljesen elködösödik, a szél is erősödik, és hát nem annyira kellemes üldögélni. Jönnek még páran , igy hely sincs elég, elkezdünk ereszkedni a normálúton. Ez gyakorlatilag azzal jár, hogy le kell mászni rajta, ez sem éppen olyan egyszerű, és ráadásul rengeteg az ember.
Grossglockner normálút (Karesz fotója)
Szerencse hogy agyon van biztositva, igy mindenkinek jut egy kis fogodzó. Egy pontban az út letér a gerincvonalról, és egy meredek glecssernyelven folytatódik. Itt ismét át kell cserélni a cuccot. Koszos, meredek, jeges glecssernyelv, eléggé veszélyes ha kicsúszik az ember. Teljes ködben tapogatózunk, csak a kitaposott ösvény látszik előttünk. Hamarosan leérünk az Erzh. Johannhütte-hez. Eléggé magasan, 3454 méteren fekszik a csúcsról levezető gerincnek egy kiszélesedett részén. Itt találkozunk Zolival és Előddel, és meglepetés, ott van velük Mályi Jozsef is,magyarországi hegymászó, a Kárpátkoszorú Expedició szervezője és tagja. A többiek már elindultak lefele. Kiderült, hogy ereszkedés közbe a glecsseren Szabi és Karesz megcsúsztak, és Sasa fogta meg őket, no meg egy glecsserhasadék. Miután megmelegszünk és kidumáljuk magunkat, mi is elindulunk. Először fixkábeles ereszkedés, majd hosszú haránt a Ködnitzkees glecsseren, aztán röviditő a gerincen át a sátrakhoz.
Én a mászás után
Itt csak Zoli, Laci meg én maradunk éjszakára, a többiek leereszkednek az autóhoz.
Reggelre friss hó takarja a csúcstömböt
Itt újra pakolás, átrakunk hogy az autózás kényelmes legyen, majd lézengünk. Összeszedünk minden ingyen elvihető dokumentációt a Lucknerhaus-ból, majd elindulunk Svájc felé. Még egy fotó Kals am Grossglockner-ől, majd rátérünk a hosszú útra.
A pályán sok helyen épitenek vagy javitanak, a forgalom rettenetes, sok helyen hosszú sorokban várakozunk. A svájci határ előtt Sorinnak (az éppen ügyeletes sofőr) majdhogy sikerül felboritania az autót egy szűk körforgalomba. A határhoz érve nem mindenki tért még magához. Megvesszük a 30 CFR (1sváji frank – kb. 0,75 Euro) értékü pályadijat (egész évre érvényes), és akkor már igyekszünk ki is használni azt. Rövidesen beérünk Liechtenstein – ba, de ezt én őszintén nem vettem észre, hiszen csak egy egyszerű tábla hirdeti, azontúl semmi sem változik. Estére érünk Gridelwald alá, sajnos már ránksötétedett, igy az út mentén találtunk alkalmas sátorhelyet (bár itt igazábol alkalmas sátorhely nincs is).
Az Eiger csúcs alatti hómezeje
Persze az Eiger északi fala alatt állva eltelik az idő csodálkozással is, meg aztán elindultunk a felfele vezető keskeny hegyi utakon a házak között, mignem végül a város főterén elhagyva az autót sétálni indultunk. Rengeteg az üzlet, köztük túraboltok is, de mind nagyon drága. Pl. egy Mammut nadrág (made in Romania) ami nálunk 2,5 millio az itt 5-600 CFR. Vagyis nincs mit keresnünk itt mint vásárlók. Aztán be a TouristInfo-ba, ahol gyűjteményt csinálunk leirásokból, majd sikerül beszélni egy emberrel aki ott eligazitja a mászni vágyókat. Hát ezzel az alkalommal rendesen lehűtötte lelkesedésünket, meg hát persze anélkül is látszott hogy sok a frissen hullott hó a hegyen. De hát milyen az ember ....
b-j: Karesz, Laci és én
Végre megtaláljuk az Aspen panziót, ahol tényleg ingyen az autó „szállás” . Itt ismét irdatlan mennyiségű cucc kerül zsákjainkba, amivel elindulunk az Eigergletscher tövébe. Az egyre nehezebbé váló hátizsákok alatt küszködve félúton Karesz és én meggondoljuk/ megvizsgáljuk a dolgot, és döntünk ... mi bizony felvonatozunk (15 Eur). Fennt bevárjuk a többieket, majd nekiállunk a táborépitésnek. Kajálás után én elmegyek ibexkecskevadászatra (jó eredménnyel), majd lefekvés, hiszen már későre jár. A hirek és az időjárás nem túl biztató, bár holnapra jó időt jósólnak.
Jungfrau (4158m)
Silberhorn
Reggel megfontoljuk a dolgokat, és bár az este is gondolkoztam rajta, most döntöttem, én nem megyek az Eiger – e, azt a tipusu mászást kivanja ami nekem kevésbé megy, ráadásul egy szemernyi biztositási lehetőség sincs. Végül én és Karesz felmegyünk a Jungfraujoch-oz, és mára a Mönch csúcsát kell elérnünk. Az Eiger-re még várok, és ha a kondiciók jobbra fordulnak, akkor én is nekimegyek. Előd, Zoli és Laci határozottak maradnak az Eiger-t illetően, Sasáék meg elindulnak ugyancsak a Mönch-re a Nollen-úton. A Jungfraujoch – oz érve megbámuljuk a rengeteg keleti turistát, majd elindulunk a Mönchjochhütte fele, vagyis csak arrafele, merthogy félúton letérünk a turistáknak kijelölt útról, és a glecsseren lennebb ereszkedve helyet keresünk a sátornak. A sátorhúzás elsősorban ásást jelent, majd miután maga a sátor is a helyére került, bepakolni készülünk az aznapi mászáshoz nem kellő dolgokat. Igy adódott, hogy egy figyelmetlenebb pillanatban a szél felkapta a derékaljamat, és bár Karesz (aki időbe észrevette) derekasan rohant utána a mély hóban, mégis az első nagy hasadékba repitette. Közbe megjelennek az első kivancsiskodó japán turisták, fényképeznek, egy nő (Miki) egészen hosszú időt tölt nálunk.
A Jungfrau a Mönch gerincről Elfogadom veszteségemet (mármint a derékaljat), meg hát az idő is szorit, igy hevenyészett falrakás után, 12 körül, végre elindulunk a csúcs felé. Sokan már lefele jönnek. Enyhe emelkedővel kezdődik az út, majd egyre mászósabb lessz, mixt hó és szikla részek váltakoznak, két helyen meredek, havas gerinc szakitja meg, majd egy komolyabb sziklatorlasz után feljutunk a csúcsgerincre.
A Mönch csúcsgerinc
Ez egy kb. 150-200 méter hosszú,keskeny, kitett hógerinc, hatalmas hópárkányokkal tarkitva. Végre 15 órakor a csúcson állunk. A kilátás elképesztő, de erős szél fúj, helyben állva hamar meg lehet fagyni, igy igyekszünk a kötelező fotózás után leereszkedni. Közbe sikerül a távbeszélőn elérnünk Zoliékat, megtudjuk hogy szerencsésen feljutottak a csúcsra, és már ők is úton vannak lefele. Azt mondják rémálom volt, Zoli többször is vissza akart fordulni, aztán Laciék unszolására mind felértek. Az út jeges, meredek, a lefele mászás még nehezebb lessz, de a csúcsélmény az nagy volt. Szoritunk nekük. Mi is éppen elférünk a Mönch csúcsán, és mivel látunk két partit közeledni, elindulunk lefele, vissza a gerincen. Amikor a két parti mellénk ér, le kell mászni kicsitt a gerincről, majd utána újra vissza az élre.
Lavinák a déli falban
A nem túl kellemes sziklás ereszkedések, rapelek után 18 óra körül érünk a sátrakhoz. Sasáékkal nem sikerül kapcsolatot teremteni, sejtelmünk sincs hogy hol lehetnek, csak reméljük hogy náluk is minden ok. A sátorhoz érve meglepve tapasztaljuk, hogy a keménynek hitt hófalat egyszerűen leboritotta a szél. Igy pihenés helyett falrakással kezdünk, majd Karesz átáll hóolvasztásra. Mire végre kibiztositom a sátrat elfogy minden felszerelésünk, mászóvasak, jégcsákányok, sibotok, mind a hóba temetve, egy célt szolgálva ... a szél ellen állni a sarat. Persze kiderült hogy a külső boritó alá bekapva, a szél széttépheti a sátrat, igy hóval be kellett takarni a réseket is. Amire bejutok a sátorba már alig van szussz bennem, Karesz még mindig havat olvaszt teának, ráadásul derékalj helyett mindent magam alá kell teritenem ami valamelyest szigetel. Igy az éjszakát hátizsákon, köteleken, hóvédőken, sátortokon, felsőruházaton töltöttem. Végre vacsorázhattunk, egy forró tea, majd hosszan elnyúlva elalszunk, remélve hogy holnap a Jungfrau adja meg magát.
06.08.2005 Szombat
A Jungfraujoch állomás sziklába vésett épületeiMiután ránktaláltak nekiláttak hókunyhók épitésének, tudniillik ők otthonfelejtették a sátrat. Karesz meg én elmentünk a Jungfraujochba vizért (miután kiderült hogy takarékosabb és gyorsabb módszer mint a hóolvasztás), és végül meglátogattuk a teljes épületegyüttest, beleértve a bevásárlóstandokat, a vendéglőket, a jégbarlangot és a lelátókat is. Az az érzésem mintha valahogy Japánba kerültem volna. Szinte csak „sárgákat” lehet látni. Aztán megtöltjük üvegjeinket egy WC-be, ami, mint már mondottam, persze jóval gyorsabb feladat mint órákon át havat olvasztani, és visszaereszkedünk a sátrakhoz ahol már két vadiúj jégkunyhó a szomszédunk. Mi is továbbfejlesztjük a sátor körül rakott falakat, felkészülve az éjszakára, majd „elülünk” vacsorázni.
Éjszaka hidegebb lett mint idáig, párszor arra ébredtem hogy Karesz szorgosan dörzsölgeti a lábait, majd bekapcsolja a gázfőzőt is. Mégiscsak jó egy becsületes hálózsák.
Délfele megérkeznek Sasáék. Reggel hősiesen nekiindultak a csúcsnak, de hamarosan rá kellett jönniük, hogy túl nagy a hó (kb. 40 cm friss hó), a glecsserhasadékok nem látszanak, és megfordultak. Aztán mindannyian elindulunk a Jungfraujoch-ba időtölteni. Ismét rengeteg keleti és indiai vendég, európaiként is teljesen idegennek érezzük magunkat. Sok furcsa nép jár itt, mindenki, csak európaiak nem. Vendéglőbe kajálunk, ami jólesett mindaddig amig fizetségre nem került a sor (17 Eur). No de enni azt kell .......
A viharos napok unaloműző tevékenysége - kakukktojások a keletiek köztIdőközbe Sorin felfedezőútra indul a Mönchjochütte felé, meg azon is túl a glecsserre, hátha talál egy ereszkedésre alkalmas útat, de rá kell jönnie hogy túl veszélyes vállalkozás. Igy marad nekük is a vasút, bár lehet hogy féláron megússzák, mivel azóta okosabbak lettünk. Megtudtuk, hogy ha az Eismeer kilátóig veszik a jegyet (kb. 20 Eur) és az utolsó vonattal mennek, akkor utána le tudnak ereszkedni az alagúton.
Az idő semmit nem javul, folyton és sűrűn havazik, a szél egyre erősebb. Nyoma sincs életnek a hegyen, csak magunk vagyunk. Eddig is csak mi voltunk sátorral, kunyhóval, de most a hegyen sincs senki emberfia. Visszatérve a „bázisra” Sasáék elindulnak az utolsó vonatra, reméljük hogy sikerül. Mi, a jó idő reményében, még maradunk egy éjszakát. Meg hát a sátor annyira be van fagyva (a felszerelésekkel együtt), hogy valószinüleg órák kellenek majd amig kiássuk és összecsomagoljunk.
Laciékról még mindig semmi hir, reméljük ők is jól vannak, valószinű hogy ott is nagyon rossz idő van.
Mönch déli fal
Mönch csúcs (4107m)A „labirintusba” a szokásos figurák, tumultus. Sokáig lézengünk, lessük hátha valaki (bár a helyi vezetők) nekiáll a Jungfrau-nak, de semmi, a friss hó hatalmas, a glecsserharánt veszélyes. Határoznunk kellene !!
Mönch északi fal
Eiger nyugati gerinc
További eredménytelen kutatás után megszületik a döntés. Kaja nincs, türelem sincs, megyünk le! Visszamegyünk a jégkunyhóhoz, csomagokat fel, majd egyenesen a vonat felé tartunk. A vonatból kiszállva nyomban meglátjuk a fiukat amint a táborba heverésznek. Mesélés, tervezés, gyorsan sátrat húzunk, majd lemegyünk a glecsser alá fotózni, sétálni (a fiuk még klettersteig-et is másztak a pihenőnapok alatt). Zoli felfedez egy forrást, ami bár messze van, de legalább nem kell az állomásra járni vízért, meg hát be sem akarnak engedni, elegük lett a román alpinistákból. Este Zoli átköltözik hozzánk, hogy reggel (terv szerint) Előd meg Laci indulhassanak felfele, persze az alagúton át amig csak lehet.
A gleccser alatt átvágunk a völgyön, majd a túloldalon már ismét tempósan emelkedünk. Az út törmelékes lejtőkön, kisebb átmászásokon vezet egyre feljebb. A menedékházhoz közel egyre jegesebbek a sziklák, ügyelni kell a könnyelmű lépésekkel. Az utolsó szakaszt meredeken tesszük meg, egyenesen átvágva a ház alatti sziklán. Egy magasabban lévő mászóparti köveket taszít a mélybe, mi meg nem szeretnénk a nyakunk közé kapni belőle. Előd mesélte a tegnap, hogy a minap, az Eiger északi fal alatti ösvényen emelkedve elkerült egy három tagból álló csoportot, és egy a falból kizúduló hatalmas kőtömb egyszerűen kiütötte a középen gyalogoló nőt a sorból, és a helikopter kellett elszállitsa. Végre a ház !! Meglepetés !! Gyönyörű, rendezett házikó, mindennel ellátva, még Coca-Cola, Fanta, sör is van ha kell. Mindezért fizetni kell egy fémdobozkába .... tudniillik itt nincsen folytonos szolgálat, időnként ellátják, majd teljesen az odalátogatóra van bízva a dolog. És el sem tudom hinni ... minden tökéletesen működik. Mindenki kötelességtudóan kifizeti amit elhasznált, természetesen mi is. Na kérem, ezt próbálják megcsinalni itthon !! A WC is ügyesen van megoldva, és jó svájci szokás szerint mindez ki van építve egy kutyául meredek gerincre. Semmi rongálás, semmi falfirka, semmi hiányzó elemek .... hihetetlen.
Napozgatunk, olvasgatunk, majd Karesz rájön hogy pénze meg iratai a sátorban vannak, és mivel annyira azért nem bizunk még a nyugati turistákban sem, kétségbeesik, és sietősen megkezdjük az ereszkedést. Nem bizonyul túl könnyűnek , de megtaláljuk az útat, és gyorsan haladunk. Félúton találkozunk négy magyar turistával, hosszasan eldumálunk velük. Kiderül, hogy épp EKE-vándortáborból érkeznek Romániából, majd rohantak az Alpokba. Bíztosan munkanélküliek, vagy nagyon gazdagok. A Nollen útra szeretnének menni, de nekünk nehezünkre esik elhinni, hogy igy öltözve, egyetlen túracsákánnyal akarják ezt az útat mászni a Mönch csúcsáig.
A Guggihütte
Visszaútunk szerencsére eseménytelen, igy rövidesen az alsó vályuk állóvizeit, vízeséseit kihasználva mosakszunk, majd hosszasan, naplementéig napozgatunk a forró köveken elnyúlva, akár a gyíkok. A késő délutáni hideg riaszt fel, rákényszerítve az elnyűtt társaságot a megmozdulásra. Útközbe Zolival a forráshoz megyünk, Karesz meg a sátrakhoz leltározni. A sátrakhoz érve egy még mindig falfehér Karesz vár, meglepve tapasztaljuk hogy mindenünk szét van túrva, de mivel Karesz a pénzét számolja, lopás úgy néz ki nem történt. Mint a jelekből kiderül, a madarak túrták szét teljes megmaradt élelmiszerkészletünket, elfogyasztva/elhordva mindent ami ehető, és amiből ma esti fenséges vacsoránknak kellett volna készülnie. Takarítás után eszünk ami maradt, és persze eldőlt a holnapi túra, lemegyünk Grindelwaldba kajáért. Én szeretnék eljutni a Bachalpsee tóhoz trekking túrázni, remélem lessz idő rá.
Esti fényekben (narancsba, vörösbe) úsznak a csúcsok, fényképezünk, dumálunk. Azt reméljük hogy a fiuk odafönt a Jungfraut mászták, teljessé téve ezzel minden kitűzött csúcs megmászását.
A Wetterhorn látványa Grindelwaldból
Itt Zolival alpinüzleteket, majd souvenirboltokat látogatunk. Végül kenyeret veszünk, felvesszük zsákjainkat, majd elindulunk vissza a sátrainkhoz, élelmet szállitva az érkező csúcscsapatnak. A felfele út meredek, a meleg kegyetlen, a távolság hosszú. Izzadva, dőlingélve a fáradságtól, 3-4 óra múlva érkezünk a sátrakhoz, ahol megesszük a felcipelt kaja nagyrészét.
Felkészülve az éjszakára leereszkedünk vízért, visszaérve meglepve tapasztaljuk hogy Laciék a sátraknál vannak. Örömmel halljuk, hogy minkét csúcsot megmászták, jól vannak, sőt kiderül, annyira jól vannak hogy le akarnak ereszkedni az autóhoz. Amíg Előd visszaszalad az alagútba az ottfelejtett síbotokért, addig mi leszedjük a sátrakat és felkészülünk, hogy harmadszorra is megtegyük a hosszú útat le Grindelwaldba. Végre megjön Előd, Zoliék elindulnak elől, majd kis késéssel mi is utánuk a fejlámpák fényénél. Lassan ereszkedünk a sötétbe, míg végül meglátjuk az autót, ahol Zoliék már költögetik a bággyadt társaságot. Bepakolunk, majd 1,30-kor elindulunk hazafele.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése