Fáradtnak éreztem magam, vártam a hétvégét hogy végre aludjak és lustázzak. De már csütörtökön szólt a telefon, jött az –sms, email ... hogy akkor megyünk valahová mászkálni? Aztán péntek este M. Laci sógorom kérései meggyőztek, és még abba is belementem hogy korábban induljunk.
Ezekután vasárnap, még hajnal előtt, begyűjtöttük a csapat két másik tagját is (Cs. Enikő és P.Robi), és elindultunk Busteni-be. Az első napsugarak már elérték a Caraiman tömbjének felső régióit, kellemes vöröses fényekkel élénkitve a korai hhideg szineket. Persze azonnal felébredt bennem a fotós ... bárki aki szereti a fotózást bizonyithatja hogy ilyen lehetőségek közt nem tud ellenállni a kisértésnek.
Elgémberedett ujakkal szereltük magunkra a standard téli cuccot, majd határozottan indultunk el a Fehér völgy alatti forráshoz. A vártnál jóval kevesebb hó esett itt is, az őszi avar még mindig kilátszott a párcentis friss hó alul.
Feljebb jutva már jobb volt a helyzet, de a nagy havak még mindig várattatnak magukra.
Első pihenésünk és az elmaradhatatlan fotók a forrásnál, majd az 1-2 napos nyomokat követve letérünk a jelzett ösvényről, és a Sasok fala alatt elhaladva a Costila menedékház irányába tartunk, jó ütemben.
A Sasok fala
A Costila völgy előtti haránt közepétől tér fel balra egy nehezen észrevehető ösvény, ahol a kitaposott nyomok elfogytak, és immár csak emlékezetből emelkedtünk mára tervezett útvonalunk felé. A Sasok fala bal oldalán húzódó vályún kell feljutni egy sziklás vállra, ami megtöri a hatalmas sziklafalat, majd egy keskeny párkányon fordul vissza a matematikai gerincre.
Keresztényhavas
Nagykőhavas
Magunkra rakjuk a maradék felszerelést, beülőket, mászóvasakat, előkerülnek a jégcsákányok .. és végre határozottan emelkedni kezdünk. Itt jövök rá hogy igencsak régen jártam én ezen az útvonalon, egy ideig az volt az érzésem hogy bizony nem jó irányba megyünk, de Laci megnyugtat. Egyedül bizony hosszú időbe került volna amire megtalálom a kiutat.
Hamarosan lemondunk a vályúban való tartózkodásról, mert ha lavinaveszély nincs is, de annyi havat besodort a szél, hogy haladni benne csak lassan lehetett. Igy a vályú baloldalán mászunk tovább ... a jégcsákányok erősen tartanak a fűves párkányokon, és rövid idő alatt el is érjük a vályú tetejét, amiből egy 8 – 10 méteres sziklás szöktető vezet ki. Bár lánccal biztositott, senki nem hasznalja ki a segitséget ... büszke székely módra, szabadon, minden biztositás nelkül másszuk át az akadályt. Engem viszont ér egy „kis” meglepetés, hiszen úgy 4-5 méterre a biztonságtól hirtelen eltörik a régi jégcsákányom, teljesen használhatatlan, kényelmetlen helyzetem miatt ott is hagytam, és maradék csákányomra támaszkodva mászok fel. Szomorú helyzet, hiszen igazából innen lett volna rá szükségem.
Robi és Enikő gyorsan másznak utánam, fotót is csak egyet tudok késziteni, haladni kell tovább. Kényelmetlen traverz következik, majd miután mindannyian átjutunk egy szélesebb párkányra, előszedjük a keményre fagyott szendvicseket, Robi forró teája és a csokikockák is előkerülnek.
A "Picatura" csúcs
Pálházi Robi
Fenntről: Laci, jómagam és Enikő (P. Robi fotója)
Innen behavazott törpefenyőken kell vergődni, mindaddig amig kiérünk a váll alatti újabb sziklás-fűves meredek falrészig, ahol már muszály elővenni a kötelet is. A vállra egy kitett párkányon át érünk fel ... és itt végre lazithatunk, fotózhatunk. Előttünk, alattunk, felettünk csak kietlen sziklafalak, Busteni városa kicsi falucskának látszik innen, a környező hegyek összezsugorodtak.
A Fehér völgy jobboldalát lezáró többszáz méteres fal közepén állunk, a látvány lenyűgöző, és egyben félelmetes. Egyetlen kiút ami visszavezet a gerincre egy 35 – 40 méteres, enyhén emelkedő, keskeny párkány, sokan ismerhetitek mint Tiltott vagy Légi párkány. Fixkábelekkel biztositott szakasz, pár éve ki voltak cserélve, kitettsége ellenére biztonságos mászást igér, persze hibalehetőség nincsen, egyetlen tévedés és a mélybe zuhan a mászó. Mindannyian rácsatoltunk önbiztositónkat, és bár egymás közt nem használtunk kötélbiztositást, gond nélkül átjutottunk a gerincre. Fokozott fogyelmet igényel amikor standszegeknél rögzitett kábelből kioldjuk a biztositast és becsatoljuk a szeg utáni kábelre.
A Légi Párkány ...
... és a kijárat.
A folytonos egyensúlyozgatás és az hogy sokszor csak a mászóvas elülső fogain lehett állni, kifárasztotta a vádlimat, és örömmel nyugtáztam hogy végre fennt állunk a Bucegi lapos tetején.
Nem időzhettünk sokáig. A heves szél arra késztette a csapatot hogy gyors ütemben erjük el a Fehér völgy felső bejáratát, viszont annyival könyitett is helyzetönkön hogy lefújta a friss havat, a csupasz, jeges platón gyorsabbá téve a haladást.
Igyekeztem fotózni is párat, de a különleges fényviszonyok gondosabb beállitasokat kértek, és szinte azonnal ráfagytak az ujjaim a gépvázra.
Már lemenőben volt a nap, a maradék világosságot kihasználva igyekeztünk gyorsan ereszkedni. A völgy is teljesen ki volt jegesedve, csak figyelmes és óvatos módon tudtunk ereszkedni, néha szembefordulva a hegyoldallal gyakorlatilag lemásztunk a meredekebb részeken. A gyorsaság kedvéért itt sem hasznaltunk kötélbiztositast, a csapattagok tapasztalataira számitva.
Szerencsésen értünk le a völgy aljára, a tisztástól már sötétben, fejlámpákkal ereszkedtünk a forrásig, majd vissza a város szélén hagyott autóhoz. Fáradtan kászálódunk be, elfogyasztjuk a maradék kaját, gyümölcsöket ... és ajj .. még haza kell vezetni.
