2017. december 1., péntek

Egy lépéssel közelebb

Hosszú évek óta azon álmodozom, hogy Erdélyben meg tudnék-e élni túravezetőként. Lassan 22 éve annak, hogy komolyan foglalkozok hegymászással, hegyvidéki túrázással, ráadásul túravezetéssel is, úgy másodállásként. De hogy e hobby valamikor a megélhetést is jelenthetné számomra, nos az egészen az elmúlt évekig csak álom volt, és egészen az idei évig csak terv.

Aztán 2016-ban, némi biztatásra, beadtam egy pályázatot a Bethlen Gábor Alap által kiírt programra (Határon túli fiatal vállalkozások támogatása), és hát, örömömre, egyike voltam azon pályázóknak, akik megkapták a támogatást. És hát nekifogtunk ... egy lépéssel közelebb kerülni az álom valóra váltásához. Ezúton is köszönet bizalmukért!

Beszereztük azon eszközöket, amelyeket hasznosnak ítéltem a tevékenység szempontjából, és határidőre sikerült egy tartalommal feltöltött, működő weboldalt is összerakni. Bár az oldal folyamatos bővítés alatt fog állni, már elérhető a világhálón, és azon elképzelés alapján lett felépítve, hogy egy már kész turisztikai programokat felvonultató felület helyett, egy kedvcsináló, gazdagon illusztrált oldal legyen, aminek alapján a látogató eldöntheti, hogy őt milyen túra érdekelné, és melyek azok a helyszínek, amelyeket meglátogatni szeretne. Ezek után már csak pár alapkérdésre kell válaszolnia egy, a weboldalon elérhető online nyomtatványban, aminek alapján én személyre szabott túraprogramot állíthatok össze számára.

Korábbi tapasztalataim szerint minden előre megtervezett program vége ugyancsak az lett, hogy a csapatra kellett alakítani azt, így miért ne kezdenénk már elsőre így? Mit szóltok? Ha te olvasnád a weboldalt, tetszene ha a teljes program igényeidre lenne szabva? Őszintén szólva, nekem tetszene …

Éppen ezért szól a weboldal majdnem mindenkinek, és nem csak korábbi tapasztalattal már rendelkező természetjáróknak. Vagyis pontosítok … majdnem mindenkinek. Merthogy a természet iránti szeretet, elkötelezettség, és tisztelet elengedhetetlen. Márpedig itt elsősorban a természeti környezet az ahová igyekszünk …

Igyekeztünk tehát egy nem túlzsúfolt, de elégséges információkkal kiegészített szöveges tájékoztatót írni, saját fotóimat felhasználva bemutatni azt képeken is, remélve hogy meghozza a kedvet egy utazásra.

Olvassátok tehát, mutassátok másnak is, írjatok vagy hívjatok ha bármi kérdés felmerül, és természetesen közöljétek velem ha hibát észleltek, ha bármit hiányosnak, elégtelennek, vagy éppen ellenkezőleg, zsúfoltnak, netán fölöslegesnek találtok. Minden visszajelzésnek örülök majd!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése