Pontosan így szeretek túrázni. És legtöbbször az sem annyira fontos hogy a végén számadást végezzünk, sikerült-e elérni céljainkat, volt-e teljesítmény, megérte-e felmászni vagy sem ?
Egyszerűen csak élvezzük a természetet, a hegyvilág nyújtotta páratlan érzéseket és közben leküzdjük az elénk gördülő terepakadályokat. És talán sikerül elérni a célt is.
De kérdezem én - ha nem jutunk fel a csúcsra kevésbé élvezzük a hegyet ?
Rátérve a lényegre, túratársaimmal a reptéren találkoztam először és első ismerkedés után ugyanúgy túráztunk együtt minta már évek óta ezt tennénk. Mert ugyanazért megyünk a hegyekbe, magáért a hegyért, a korlátozatlan szabadságért, a mozgás öröméért. És azon kihívások primitív, eredeti voltáért amivel csak itt találkozhatunk.
Ismét a Csukás konglomerátumtornyai közt bolyongtunk, két nap, két egészen különböző napon. Míg első napon a szél és köd uralkodott a Zaganu-Gropsoarele gerincen, és csak néha engedett betekintést az alant elterülő tájra, második napon a csodálatos napkelte utáni enyhe felhősödés ritkábban takarta el a főcsúcs sziklavilágáról látható panorámát.
És én, mint mindig, megpróbáltam megragadni a különlegesebb pillanatokat és legalább részben visszaadni azt ...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése