Nem is tudom miért ! Talán az utóbbi telek voltak kevésbé havasak, vagy
egyszerűen csan én nem járok eleget.
Igen ... ez utóbbi
valószínűbb :(
Tény hogy a tél-tavaszi szakadékvölgyek mászása mindig is az egyik
legkedveltebb alpesi tevékenység volt számomra. Annak ellenére hogy elég sok
objektív veszélye lehet, mégis ezen útakra vállalkozok szívesen, és élvezem a
meredek firnhavas hegyoldalon kapaszkodó jégszerszámok használatát, és az
alattam egyre mélyülő űrt.
Érdekes módon biztonságban is érzem magam mindvégig, pedig átgondolva a
kevésbé vagy egyáltalán nem biztosítható voltát, a kicsúszás esélyét és annak
következményeit, akár az egyik
legveszélyesebb műveletnek is tarthatnánk. És a lavinákat még nem is
említettem, figyelni kell a hó minőségére, állagára, a rétegek egymáshoz való
tapadására. Mert ha már benne vagy, egy esetleges hócsúszás elől kitérni nem
sok eséllyel kecsegtet.
És mégis ... én szeretem ...
Éppen ezért gondolkodás nélkül vágtam bele ezúttal is. A Bucsecs hegység
egyik keleti tömbjének - a Costilának - északkeleti oldalát vágja át a Malin
szakadékvölgy. Ezt néztük ki ezúttal ... majd a Molnár (Moraru) völgyön
ereszkednénk vissza a hegy lábához.
 |
| A Costila tömb |
A friss és sűrű medvenyomokon haladva figyelmesen tapostuk az erdő már kora
reggel is olvadt, lucskos havát, és aggódva gondoltunk a völgy havának
minőségére. A Costila mezőn rövid
tanácskozás után megkezdtük a hegyoldalon való kapaszkodást. meredek, még
fenyőkkel tűzdelt oldalon kell feljutni egy kis sziklás nyeregbe, innan 15-20
métert ereszkedve a Malin völgy alsó szakaszára.
És meglepetés ... kemény, firnes hó ... végre, örömmel kapcsoljuk magunkra
a mászóvasakat, jégcsákányokat, majd indulunk el a völgy alsó, lankásabb
szakaszain. Lassan magunk alá gyűrjük az alulról elérhetetlennek tűnő sziklatornyokat,
kitágul a panoráma, mélyen alattunk marad minden és csak egy keskeny hócsík
mutatja az egyetlen lehetséges útat. A folyamatosan
meredek hólejtő pillanatra sem hagyja ellazulni a lábizmakat, lábujjhegyen
pontosabban mászóvashegyen mászni órákig fárasztó tud lenni, és csak nehezen
találunk egy helyet ahol pillantra lazíthatunk. Egyre hosszabbnak tűnik a
mászás, a régebbi emlékeimben rövidnek tetsző szakadékvölgy felső kijárata csak
hosszú órák után látszik elérhetőnek. A tetőn vastagon ülő köd és az enyhén
kiszélesedő völgy kijárata teljesen egybeolvad, és csak az utolsó 50 méteren
látni hogy valóban fenn vagyunk.
 |
| A Malin szakadékvölgy alsó szakasza |
 |
 |
| A Molnár gerinc a tetőről |
 |
| Részlet a Szarvasok völgyéből |
A lapos hegytetőn lépésenként változott a terv is. Elsőre eldobtuk a
Molnár völgyön való ereszkedés ötletét, egyszerűen nem volt kedvünk a hidegen
vágó szélben egészen odáig kerülni. Majd lemondtuk az Omu csúcsot is, aztán
végül "árkon-bokron" át beereszkedtünk a Szarvasok völgyébe, és
csendesen lebandukoltunk a még itt is egész kemény havon. A Costila tisztáson zártuk be a kört, majd a reggel
használt erdei úton jutottunk vissza az autóig. Gyakorlatilag bokáig vízben,
hiszen a hóréteg látványos olvadásnak indult, és kíméletlenül
eláztatta a fáradt téli bakancsokat.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése