„Ismerjük meg szép hazánkat” sorozat következik J.
Nem vicc, az emberek nagytöbbségének fogalma sincs arról hogy hol él (a
ProTV-s híreket leszámítva), sőt mi több, miután elkészítettem egy listát az
országban meglátogatandó helyszínekről, rájöttem hogy van ám nekem is bőven
hiány e téren. Hosszú egy lista lett, pedig azért voltam már itt-ott.
Nos e fehér foltokat szeretném betölteni a térképen, ezért is választottuk
idei rövid nyaralásunk célpontjának Máramarost, természetesen kiélezve a
hegyvidékekre.
Nos ... kiránduljunk képekben :
Első célpont a Radnai havasok híres Lovak vízesése, álítólag az ország
legmagasabbja (őszintén nem ellenőríztem), az tény hogy nem a legbővízűbb -
alig csordogált víz a valóban szédítően magas sziklafalon. Én már láttam
ennél látványosabb pillanataiban is, és
elképzelem hogy milyen lehet a tavaszi hóolvadások idején. Mindenek ellenére
érdemes kitérőt tenni érte. Kissé zavaró hogy rengeteg más embernek is eszébe
jutott . . de hát könnyen megközelíthető, és egyre híresedő természeti
látványosság.
Még aznapra besűrítettük a Barcánfalvi (Barsana-RO)fatemplomokat, illetve a
Szaploncai (Sapanta-RO) vidámtemetőt. Őszintén, a Barcánfalvi templomok és
környékének tisztasága, rendezettsége igencsak meglepő volt .. a régi templomok
tervei alapján újjáépített faépületek nem árasztják az ódon hangulatot, de
festőiek és impozánsak. Ami azért nem semmi egy faépület részéről ..
Szaploncán viszont tényleg rövid időt töltöttünk. Nekem távolról sem tűnt
vidámnak a temető. Átolvastam jópár sírfeliratot, és a cikornyás, arhaikus
kifejezéseken túl sem húzódott mosolyra az ember szája. És becsszó ...figyeltem
másokat is – gondoltam csak én vagyok ennyire „komoly” – de nem láttam mást sem
hahótázni, de még mosolyogni sem. Azt
viszont elismerem, egyedi hangulata van ...
Másnap a Máramarosi havasokkal kezdtünk. Turistamódra ... Vászer völgyi
kisvasúton döcögtünk fel a völgyön, majd ugyanott le. Lehet azt mondjátok rólam hogy elégedetlen
vagyok ... de én ettől sem voltam annyira elragadtatva mint a jelenlévők
nagytöbbsége, nem is beszélve a külföldiekről. Viszont itt is érdekes volt maga
a kisvasút meg a gőzmozdony ... őszintén mondom ... rengeteg pénzt lehet egy
ilyen dologgal keresni. Igaz kell hozzá pár dolog J ... pl. egy gőzmozdony ... he..he
Délutánra ismét fatemplomok terítéken.
Jód (Leud-RO) és Sajómező (Poienile Izei-RO) településekre jártunk ki ...
nos kérem ... a Sajómezői fatemplom valóban régi (XII-század), és nekem nagyon
tetszett. Kivülről alig különbözik a többi UNESCO Világörökség részét képező
fatemplomtól, de ha beljebb megy az ember, akkor egy annyira régi idők
hangulatos világába csöppen, hogy én például megfeledkeztem a fotózásról
is. Igaz nem is szabad .. még gyertyákat
sem gyújtanak, nehogy kárt tegyen a fára festett freskókban. Óhatatlanul eszembe jutott hogy vajon itt
hogyan zajlott az élet sokszáz évvel ezelőtt ...
Harmadnap volt az amiért én eredetileg Máramarosba készültem, és már régen
fenem rá a fogam. Gutin hegység – Kakastaréj.
Azt hiszem ismerősen cseng, bár lehet nem minden „magashegyi mászó”
ereszkedik le e kisméretű, de annál érdekesebb hegyvidékre. Reggel beugrottunk
a program utolsó fatemplomához Deszére (Desesti-RO), majd „rohantunk” tovább a
hegy felé. Az időjárás nem volt kedvező fotózásra ... persze nem déli 12-kor
kell kimenni fotózni – mondhatnátok most – de mint első randevúm e hegységgel,
elégedett lehetek. Maradéktalanul tetszett, és ha többet nem is, de a Kakas
taréját végigmászkáltam.
És hogy mi az extra? Kolozsváron töltött éjszakánk után – kis nosztalgiázás
a egyetemista évekről – hazafelé
meglátogattuk a sci-fi hangulatú tordai sóbányát. Ki ne hagyjátok ... pazar
látvány. És nemcsak a bánya hihetetlen ürege, amit elsőre gyakorlatilag a
plafonból szemlélhetsz és hidd el ritka az a látogató aki nem hőkül vissza
tőle, de a példásan felújított termek űrbázis hangulata is. Tudom ...tudom, nem
láttam én sem űrbázist csak filmen ... de akkor is ...
A felszínre érve azonnal a tordai hasadék felé vezető útra tértem. Szinte
automatikus volt a mozdulat, és bár az autópálya kissé megváltoztatta a
környéket, rutinosan találtam rá a helyes irányra. Atyavilág ... hogy mi
mennyit jártunk ki oda annak idején (kicsitt öregesen hangzik – tudom).
emlékszem olyan hét is volt hogy háromszor is kimentünk mászni. Akkor a
kolozsvári EKE keretén belül szervezett mászóiskolát jártuk ... szép idők
voltak! És milyen jólesett most, annyi év kimaradás után újra mészkőösvényeit
taposni. És a tetőről benézni a mély
patakmederre ... Fotózni ismét a déli napállásban kellett, mondanom sem kell
hogy egy igazán jó képet sem sikerült készítenem. Felszerelés ide vagy oda, ha
nincsenek körülmények nem lehet jó eredmény.
Tényleg, de tényleg, méltó
befejezése volt e párnapos kiruccanásnak, és már azt sem bántam hogy még
párszáz kilómétert kell ücsörögni az autóban hazáig.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése