Tavaszváró túra - Bucegi

Végre a tél hosszú haldoklása után átengedte helyét a tavasznak, a nap erőre kapott, és mi úgy éreztük hogy eljött az ideje a Bucegi hegység meredek szakadékvölgyeinek mászására.
Ilyenkorra firnes (keményre fagyott hó) lejtők alakulnak ki, amelyeken kétjégcsákányos, mászóvasas, igencsak meredek, esetenként többméteres sziklás falrészekkel tarkított, de már biztonságos mászási lehetőségek adódnak.
Ezúttal a Coamei kéményt céloztuk meg, amely a Galbenele (Sárga) völgyből leágazó egyik legismertebb mászóútvonal. A Costila-Galbenele gerinc kompakt északi falát szakítja meg, ebben az időszakban általában egy jégfolyosó alakul ki benne.
M. Laci, Cs. Enikő, Zs. Antal (Zsögi) és jómagam indultunk el hajnal előtt, a meteorológusok biztató előrejelzéseit igyekezvén kihasználni. Útunk a szokásos Fehér völgy alatti forrás - Costila menedék irányt követte, az első havas szakaszok csak a menedékhely előtt tüntek föl.
A menedékhely valójában egy nagy fémkunyhó, a Costila szakadékvölgy aljában elhelyezve, egy lavináktól védett, sziklafal alatti párkányon.

A Costila szakadékvölgy a menedékhelytől

Itt gyors reggelizés után beöltözünk (beülők, mászóvasak, sisak, jégcsákányok), majd a nap első sugarai által felszedett reggeli pára által követve jutunk át a Galbenele alsó szakaszára. Igen kellemetlen meglepetés a korai órákban már igencsak megolvadt, vízes és mély hó. Én naivan polárkesztyűben indultam, ami az első 5 percben csuromvízre ázott, így a nap hátralevő részében maradt az ujjatlan kesztyű és néha a felső kétújjas.

A Galbenele szakadékvölgy "lankás" alsó szakaszai

Zsögi és Laci ...

Lassan túlhaladtuk a szélhordozta ködös tájat, fennebb ragyogó napsütésben folytathattuk a mászást, a hóréteg minősége viszont nem mutatott javulást, továbbra is a vízes hóban térdig süppedve emelkedünk. Már-már olyan gondolatok is megfordulnak hogy ha a Coamei kéményben is ilyen körülmények uralkodnak, akkor nem fog megtartani a hó, nehéz vagy egyszerűen lehetelen lessz kimászni rajta. Márpedig nekem ez lenne a kémény első téli mászása, nem örülnék ha hirtelen kudarcba fulladna a kitűzött terv.
De felérve a kémény alá megelégedéssel tapasztaljuk hogy az északi oldalban fekvő kémény hava éppen elég fagyott a biztonságos mászáshoz. Itt előkerülnek a kötelek, majd Zsögi vágja be jégcsákányát elsőre a jeges hóba, a kötél túlsó felén meg én igyekszem tartani a lépést.
Utánunk Laci és Enikő kötálpáros hagyja el a napsütötte hegyoldalt, és vág bele az árnyékos, fagyott kémény mászásába.

Zsögi és jómagam a kémény alatt (Enikő fotója)

Zsögi az első .. jókedvűen csákányol a fagyott havon

A kémény is nagyon fel van telve hóval, eltűntek a sziklás szakaszok, egyre inkább csak egy sima hófolyosón kell felfele küzdeni magunkat.

Laci és Enikő ...

Már a kötélbiztosítás sem annyira szükségszerü, standok kiépítése nélkül, szinte egymás mellett haladunk felfele. A völgy felső szakasza kiszélesedik, majd ujra ott állunk a vakító napsütésben, befejezve a Coamei kémény teljes hosszát.

A Galbenele völgy szemközti oldala

Itt érünk ki a kéményből, lennt látszik a Galbenele fog...

A Costila-Galbenele gerinc

A gerincre érve kitárulkozik a táj, előttünk a Costila párkány és a felette meredező sziklafalak, hátunk mögött a Bucsoiu hóval borított csúcsa kandikál ki a szélkorbácsolta felhők közül. Meglepetten láttuk a szakadékvölgy fölött meredező hatalmas hópárkányokat, ezt tudva nem biztos hogy egyáltalán elindultunk volna felfele.
Legyen ez egyúttal figyelmeztetés, hiszen a lavinaveszélyek nem multak el, egy ilyen hópárkány leszakadása hatalmas pusztítást végezhet ezekben a szakadékvölgyekben, és ha valaki éppen mászik azon felfele, túlélési esélyei gyakorlatilag nullák.
És azok a hópárkányok előbb-utóbb leszakadnak onnan ....

A Costila párkány ..

A Bucsoiu csúcs

Újabb kajaszünet következett (külön köszönet Enikőnek a barackízes kekszért), majd újabb szakaszt kellett leküzdeni, ezúttal a Bucegi paltóra kivezető havas-fűves-sziklás meredélyek egyikét. Itt éreztem hogy a mászóvasak első fogain állva gyakorlatilag kiesek a bakancsomból, de mivel tovább nem volt olyan helyzet ami ezt kiváltotta volna, csak a túra végén vettem észre hogy mindkét bakancsom fűzője kioldódott ...
Szóval amíg én kínlódva kapaszkodtam addig Enikő kényelmesen fotózgatott a már biztonságos, lapos hegytetőn . .az ő fotóiból álljon itt két kiemelkedő példány ..

Majd kiérve, hogy gyorsan bepótoljam a lemaradást .. én is "lőttem" párat.

Innen már csak át kellett sétálni a Fehér völgy felső bejáratáig. Zsögi ezt túl egyszerünek ítélve egy sajátos útvonalat választott, ahol egy kényelmetlen traverz után, a hópárkányt áttörve jutott ugyanoda ahová mi is.
A Fehér völgy a megszokott visszavonuló út, számtalanszor jártunk benne fel és le, de bevallom ennyire kényelmetlen ereszkedésünk még nem volt .. A hó mély volt és vízes, akár a sárba úgy ragadtunk bele, meredekebb szakaszokon már-már fejjel előre lehetett esni azon igyekezetünkbe hogy kiszabaduljunk a mély hó szorításából. Hatalmas lavinanyomok tarkították az egész völgyet, de azon igyekezetünk hogy mihamarabb letudjuk a veszélyes (főleg lavinaveszélyes) szakaszokat, szánalmas vergődésbe fulladt. Holtfáradtan értük el a völgy alját, ahol, akár a gyíkok, sütkéreztünk a napon.

A Costila párkány előugró szakaszai látszanak

Fehér völgy ...

A kora délutáni órák már lennt találtak a Busteni városkába hagyott autónál, furcsamód világos, és napsütötte időben értünk haza Kézdivásárhelyre .. fáradtan, csendben kókadozva a hátsó ülésen ..